„Nem fogunk könyörögni a kormánynak” – Karácsony Gergely egy valamit nem hajlandó kimondani

A főpolgármester szerint Budapestnek tisztességes, kiszámítható finanszírozást kellene kapnia a közszolgáltatások működtetéséhez.

A Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését eddig sem és ezután sem támogatja a kormány – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
A Miniszterelnökség közleménye szerint „a kormány eddig sem támogatta, ezután sem támogatja a Demszky-korszakban bevállalt dugódíj bevezetését.
Amennyiben Karácsony Gergely ragaszkodik a dugódíj bevezetéséhez, azt elsőként a Fővárosi Közgyűlésben, majd annak állásfoglalása után a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában és az Országgyűlésben érdemes megvitatni.”

A Miniszterelnökség Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes bejejelentésére reagált, aki azt mondta: „biztosan olyan intézkedéseket fogunk hozni, hogy öt év alatt korlátozni fogjuk a dízelautók budapesti közlekedését”. Dorosz arra a kérdésre, hogy lesz e dugódíj azt válaszolta: „lesz olyan formája, amivel a mostani szabályozást szigorúbbá tesszük”.