Mi Hazánk: Szúrópróbaszerű drogtesztet a politikusoknak!

2019. október 22. 12:14

Komoly jellemhibára utal a kábítószer-élvezet, és felveti a kérdést, hogy az adott közszereplő ellen tud-e állni más csábításnak, például a korrupcióénak – mondta Apáti István.

2019. október 22. 12:14

A meglepetés erejére alapozó, szúrópróbaszerű drogtesztet vezetne be a parlamenti képviselőknek, kormánytagoknak és polgármestereknek a Mi Hazánk Mozgalom, mondván, tiszta tudatra van szükség a tiszta közélethez.

Keddi budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a párt politikusa, független országgyűlési képviselő elmondta: még a nap folyamán eljuttatják Kövér László házelnökhöz erről szóló kezdeményezésüket. Szerinte beszédes lesz, hogy a javaslat mellé áll-e az Országgyűlés elnöke, ahogy az is „fél beismerés”, ha egy képviselő a mentelmi jog mögé bújva kerüli ki a vizsgálatot.

Az önkormányzati kampányban megjelent ügyekre utalva „kokainkormányról” és „kokainbaloldalról” beszélt az ellenzéki politikus, aki azt hangsúlyozta: komoly jellemhibára utal a kábítószer-élvezet, és felveti a kérdést, hogy az adott közszereplő ellen tud-e állni más csábításnak, például a korrupcióénak.

Apáti István a sajtótájékoztatón felmutatta a közlése szerint friss, hat fontos kábítószer-komponens esetében is negatív drogtesztjét.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
56október
2019. október 22. 16:14
Emellett meg intelligenciatesztet. Alighanem akkor megcsappanna a honatyák-honanyãk szãma, úgy hogy ez takarékossági intézkedésnek se lenne rossz...
Bitrex®
2019. október 22. 14:22
Lehet, hogy Apáti olvasta tegnapi hozzászólásomat? Bitrex® 2019. október 21. 21:36 Drog- és alkoholteszt is kellene szúrópróbaszerűen. Itt is legalább olyan fontos a józanság, mint az utakon. Akinél jelez a szonda, 2 hónap szünet, fizu nélkül.
3M..
2019. október 22. 13:22
A Jobbik ez már évekkel ezelőtt is szorgalmazta de süket fülekre találtak. Ma már tudjuk hogy miért. Éppen azok utasították el, akik ma is a többség birtokosaként, a legnagyobb kábítószerélvező, drogfüggők. Szebb Jövőt!
cutcopy
2019. október 22. 13:12
Fletónak valóban alkoholszondával kéne nyitnia minden napot..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!