Karácsony: Új épület nem kaphat építési engedélyt a Ligetben

2019. október 16. 13:22

Marad a BKK, hétvégente lezárnák a pesti rakpartot, négy főpolgármester-helyettes – terveiről beszélt az Indexnek az új fővárosi polgármester. A Városliget Zrt. később közölte, Karácsony Gergely téved, a fővárosnak nincs joghatósága az építkezések ügyében.

2019. október 16. 13:22

Az újonnan összeülő Fővárosi Közgyűlés egyik első döntése az lesz, hogy a Városligetben nem kaphat új épület építési engedélyt – közölte a megválasztott főpolgármester szerdán az Indexnek adott online követhető interjúban. Karácsony Gergely elmondta azt is, a bérletek árát csökkentené, felmondaná a fővárosi patkányirtási szerződést és már alakuló ülésen visszavonatná a Római-parti mobilgáttal kapcsolatos döntéseket.

A Nemzeti Galéria(sic!) építését akadályozná meg Karácsony

A vasárnap megválasztott ellenzéki politikus a Liget-projektről elmondta, a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén módosítják a városligeti építési szabályzatot. Ez a szabályzat nem teszi majd lehetővé, hogy a Városligetben új épület építési engedélyt kapjon – tette hozzá.

A Párbeszéd politikusa azt mondta, csak a sajtóhírekből tudja, hogy a Néprajzi Múzeum megkapta már az engedélyt, de a Nemzeti Galériának nincs engedélye. Karácsony Gergely közölte, a projekt részeként megépült játszótérnek és az Olof Palme-ház megújulásának örül, de „kapitális baromságnak” tartja az új épületek felépítését. Beszámolt arról is, hogy az első alakuló ülésen visszavonják a Római-parti mobilgát megépítéséről szóló döntéseket.

Arra a felvetésre, hogy korábban stadionépítési tilalmat hirdetett, az új városvezető elmondta, a jelenlegi jogszabályok vétójogot biztosítanak a főpolgármesternek, ezzel élni is fog. Karácsony Gergely a főváros patkányirtással kapcsolatos szerződésről azt mondta, jogszerű megoldást kell találni, az ő javaslata az, hogy bontsák fel szerződést és az új közbeszerzés lezárultáig bízzák meg a korábbi szolgáltatót a feladattal arra hivatkozva, hogy közegészségügyi veszélyhelyzet van. A veszélyhelyzetet a katasztrófavédelemnek kell megállapítania – tette hozzá.

Jön az új parkolási rendszer

Beszélt arról, hogy egységes parkolási rendszert, egységes koncepciót kell kialakítani a fővárosban. Szerinte a kerületek partnerségét kell megnyerni az egységes rendszer kialakításához, jelenleg ugyanis ők üzemeltetik a parkolást, amelyből hatalmas bevételük van. Elmondta, több önkormányzat kiszervezte a parkolás üzemeltetését; szeretné elérni, hogy fővárosi rendeletalkotással tiltsák meg, hogy a jelenlegi szerződéseiket a kerületek meghosszabbíthassák.

Karácsony Gergely azt monda, továbbra is szeretné elérni, hogy 14 éves korig ingyenes legyen a BKV, de egyelőre nem látják még a cég pénzügyi helyzetét. Ebben a költségvetési évben hatról hét évre emelik azt a korhatárt, amíg a gyermek ingyenesen utazhat a tömegközlekedésen – ígérte. Rögzítette azt is, hogy a bérletek árát nem emelik, sőt csökkenteni akarják, mert szeretnék az embereket az éves bérlet megvásárlására ösztönözni. A turisták által használt napijegyek esetében merülhet fel emelés – közölte.

Marad a dunai rakpart, népszavazás a dugódíjról

A Lánchíd felújításáról közölte, gyanítja, hogy Tarlós István (Fidesz-KDNP) távozó főpolgármester helyesen döntött akkor, amikor leállította a felújításra kiírt pályázatot, mert az túl volt árazva. Megjegyezte, a 3-as metró középső szakaszánál is ez a helyzet. Pénteken lesz az első munkanapja, akkor tud ezeknek a közbeszerzéseknek utánanézni – jelezte. Kitért arra is, hogy a budai rakpartot jelenleg nem látja kiválthatónak, a pesti rakpartot azonban – első lépésként hétvégente – szeretnék lezárni és a gyalogosoknak, a bringásoknak odaadni. Hosszú távon azt szeretné, ha a pesti rakpartot teljes mértékben tehermentesíteni tudnák – közölte.

Karácsony Gergely szerint a belváros autómentesítését lépésenként kell megtenni, amikor a P+R parkolók építésével és a forgalomcsökkentéssel úgy állnak, akkor a behajtási díjról érdemi társadalmi párbeszédet kell kezdeni. Elmondta, a stockholmi modell mintájára átmenetileg vezetik majd be a dugódíjat, amely megtartásáról később népszavazás dönt. Az ingyenesen az aluljárókban osztogatott Lokál című napilap sorsát firtató kérdésre az mondta, az egyik első döntésként a BKV-t utasítani fogják a lappal kötött szerződés azonnali felmondására, és amennyire lehet, tiltani fogják ennek „a gyűlöletkeltő propagandának” a közterületi osztogatását is.

Megmarad a BKK, akár négy helyettes is lesz

Karácsony Gergely elmondta, a BKK megmarad és a fővárosi cégvezetőket nyilvános pályázaton választják ki. Szólt arról is, hogy már a mostani télen szeretne javítani a hajléktalanokat befogadó helyek állapotán, illetve megnyitni más lehetőségeket. Ebben az ügyben látványos előrelépést várni nem lehet, reméli, hogy a ciklus végére sokkal kevesebb embernek kell utcán élnie – fejtette ki.

A színházigazgatói pályázatokról elmondta, mindenki kitöltheti mandátumát, és nyilvános pályázaton választják majd ki az új igazgatókat. Hozzátette: a tao-rendszer átalakítása után nehéz helyzetbe került magánszínházaknak pályázati alapot hoznak létre. A Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP színeiben indult főpolgármester koalíciós kormányzásra készül, és elmondta, három vagy négy helyettese lesz.

Közölte, csütörtökön állománygyűlés lesz a Fővárosi Önkormányzatnál, ahol elmondja, mindenkinek lesz fél éve arra, hogy együtt dolgozzon az új vezetéssel, és ha annak végén úgy látja, tudnak közösen küzdeni a programja megvalósításért, mindenkinek lesz helye.

hvg.hu: Rosszul tudta Karácsony, van építési engedélye az Új Galériának

Már nincs mozgástere Karácsony Gergely főpolgármesternek a Liget-projektnél – derítette ki a hvg.hu. 

Mint írják, Karácsony Gergely úgy tudta, hogy az Új Nemzeti Galériának nincs még építési engedélye, azonban ezt a Városliget Zrt. cáfolta. A hvg.hu megkeresésére azt közölték, „minden épületnek megvan már az építési engedélye”. Hozzátették, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően végzik a munkát, a beruházásokat engedélyek birtokában hajtják végre. A tisztán állami forrásból megvalósuló kulturális és rekreációs fejlesztések tekintetében a Fővárosnak mostanra nincs joghatósága.

A hvg.hu-nak még azt írták: "A kivitelezések meghatározó hányada folyamatban van vagy lezárult, és a park megújítását is megkezdtük. Nincs tudomásunk arról, hogy Magyarország Kormánya, vagy a Városliget Zrt. tulajdonosi joggyakorlója, a Nemzeti Vagyon Kezeléséért Felelős Tárca Nélküli Miniszter Liget Budapest projekt vonatkozásában változtatást kezdeményezett volna”.

Mint azt a portál megjegyzi, építési engedély kiadásáról amúgy kormányhivatal dönt, a főváros esetén jellemzően az V. kerületi.

(MTI)

Összesen 799 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trma
2019. október 17. 02:04
Karácsony "Kompetens" Gergely Erről beszélt Tarlós végig a kampány során, hogy lövése sincs a városvezetésről az ipsének.
Szerencsi Veronika
2019. október 16. 21:26
Karigeri semmit nem tud. Gyanít! Utána néz! De őrületes módon törekedett bele ülni abba, amiről azt sem tudja. hogy működik. Tarlós István útban volt - ásni kellett alatt a talajt. Most karigeri benne van az ásott gödörben, és halljátok? már is visszakozik. Sőt, években gondolja, hogy majd teljesíti amit igért. Ha majd én leszek!!!!!! Majd én megteszem megmutatom, elintézem - szóval "K1G" leszek!
di78
2019. október 16. 21:06
Nem tudom linkelte ezt már valaki, de itt van még egyszer. https://www.portfolio.hu/ingatlan/20191016/nem-tavozunk-a-szalagatvagas-utan-a-liget-jelene-es-jovoje-404027?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link Tehát ezt a projektet akarja a kis pöcs szétbarmolni?
koronaszepe
2019. október 16. 21:05
Nagyon helyes, keményen, határozottan, a kellő felhatalmazás birtokában! A sivalkodással nem kell törődni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!