Átadták a felújított Podmaniczky Frigyes teret

2019. október 04. 12:13

A rekonstrukció során 82 új fát ültettek és 30 százalékkal növelték a zöldfelületet.

2019. október 04. 12:13

Az Arany János utcai metrómegállóként is ismert V. kerületi Podmaniczky Frigyes teret felújították, parkosították, több mint 80 fát ültettek. Közösségi tér, városi liget lett az egykori trolibusz-végállomásból – írja a PestBuda.

Az Arany János utcai metrómegállónál lévő tér avatóünnepségén Szentgyörgyvölgyi Péter, V. kerületi polgármester elmondta: „A látványtervektől az avatás napjáig hatalmas érdeklődés, aktív közreműködés és támogatás övezte a tér átalakulását, mondhatni, az közösségi tervezéssel valósult meg” – hozzátéve, hogy az összefogás nemcsak a lakosság részéről mutatkozott meg, hiszen a kerület fejlesztését a fővárosi önkormányzat TÉR_KÖZ pályázata is támogatta.

A polgármester szerint a Podmaniczky tér immár nemcsak egy metrómegálló, egy buszváró, hanem egy liget, ahol érdemes megállni, ahol szívesen megpihenhetünk és ahol örömmel találkozhatunk egymással. A rekonstrukció során 82 új fát ültettek és 30 százalékkal növelték a zöldfelületet. Az újonnan ültetett fák és a korábbi növényzet megtartása mellet 220 négyzetméternyi cserje- és 40 négyzetméternyi évelőfelületet telepítettek. A fák gondozása érdekében kétkörös gyökérzónás öntözőberendezést telepítettek, amelynek vezérlését szél- és esőérzékelő szenzor segíti, ez anyagi és környezetvédelmi szempontból is hatékony üzemeltetést tesz lehetővé.

Egy régóta nélkülözött teret kapott vissza a főváros. A téren – a trolibusz-végállomás megszüntetésével – jelentősen nőtt a gyalogosok által használható területet, és az útpálya szintbe emelésével a tér gyalogosbaráttá is vált. A tér közepén vízjáték és nagy felületű padok helyezkednek el.

A szintén megújult Bank utcán keresztül a Vadász utca irányába továbbvezető új gyalogos-átkelőhelyet építettek ki. A tér északi és déli részén kerékpártárolókat helyeztek el. Az új természetes lapkő burkolat magas minőségű és hosszú távon is esztétikus megjelenést nyújtó, strapabíró és könnyen tisztítható gránit és porfír.

A tér névadója Podmaniczky Frigyes báró (1824-1907), – akit Krúdy Gyula „Budapest vőlegényének” nevezett –, korának népszerű embere, örökmozgó városépítő volt, aki egy életre elkötelezte magát Pest-Buda felvirágoztatására. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának alelnökeként (1873-tól 1905-ig) nagyon sokat tett a város fejlesztéséért. Podmaniczky ebben a kerületben élt, azt mondták róla, hogy annyira szerette a fővárost, hogy szinte sohasem hagyta el Budapestet, mondván, hogy még nyaralni is itt lehet a legjobban.

Az Arany János utcai metróállomás melletti névtelen teret a Budapesti Városvédő Egyesület kezdeményezésére, 1983-ban nevezték el a Podmaniczky térnek. Az 1986-ban Kő Pál által készített Podmaniczky-szobor felavatása a rendszerváltozás után, 1991-ben történt.

A talpazatot körbefutó ülőpad veszi körül, egy fülkében áll Podmaniczky báró alakja. A bronz kupola tetején óra látható. A Podmaniczky-szobrot most kiemelt helyre tették, az Arany János utcai sarok közelébe. A tér átalakításának a célja, hogy a városlakók és az idelátogatók nem csupán egy tranzitteret kapjanak, hanem egy valódi közösségi helyszínt, ahol lehetőség van megállni, találkozni, pihenni. Jelenleg a téren a műszaki átadás-átvételi eljárás zajlik, amely várhatóan október 20-ig befejeződik. Kisebb munkálatok mellett a tér a gyalogosok számára zavartalanul használható. A Podmaniczky tér rekonstrukciója mintegy 1,2 milliárd forintból valósult meg.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2019. október 05. 09:24
Ha közösségi elképzelés alapján valósult meg, akkor így jó. Üdítő a sok zöld és a fák remélhetőleg kibontakoznak majd. Remek, h. a trolikat átrakták az amúgy is forgalmas Bajcsyra. A magam részéről jobban szeretek támlás padon ülni, de nem számít, én biztosan nem fogok ott előfordulni. Mindenesetre valami aranyos kerttervezési bravúr hiányzik a fényképről.
metálgitár
2019. október 04. 17:27
Szép, de azok a kőpadok nem tűnnek gördeszkaállónak...
airmax
2019. október 04. 15:17
Igazából miért baj, ha mostanra időzítve készül el sok park köztér felújítás... Aki nem akarja azt úgysem fogja befolyásolni a választásban...
airmax
2019. október 04. 15:14
Nekem tetszik..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!