Érdekeket sértenek, ezért cenzúrázzák a Mi Hazánk Mozgalmat – erről is beszélt a párt elnöke az ATV Start című műsorában. Toroczkai László példaként említette a 207 ezer követővel rendelkező Facebook-oldalát, amit az EP-választások hajrájában töröltek. A pártelnök úgy vélte, hogy a Facebooknak nem tetszett, hogy a Mi Hazánk „felemelte a hangját a homoszexuális propaganda ellen”.
Toroczkai László arról is beszélt, hogy szerinte a Mi Hazánk áll a legközelebb a magyar emberekhez. Úgy fogalmazott, hogy busz- és mozdonyvezetők is nagy számban vannak a tagjaik között. Prioritásnak nevezte, hogy emberi állapotok uralkodjanak a MÁV-nál. Ennek érdekében 50%-os béremelést követel a párt a vasúti dolgozók számára. Elmondta, hogy szerinte balkáni higiéniai állapotok uralkodnak egyes MÁV-vonalakon. Hozzátette, hogy meghirdettek egy akciósorozatot, amelynek keretében a jövő héten a betyársereggel terveznek felszállni az egyik Romániába tartó nemzetközi járatra, megmutatva, hogy „milyen nyugalom lesz majd azon a vonatszerelvényen”.