Súlyos állításokat tartalmazó felvétel jelent meg szerdán a Herbal Reality youtube-csatornáján: a hanganyagban Karácsony Gergely beszélt az önkormányzati választásról, a kampányról, valamint arról, hogy milyen nehéz az összefogás az ellenzéki térfélen. Ezenfelül súlyos vádakat is megfogalmazott a zuglói MSZP kapcsán.
A 444 által nyilvánosságra hozott felvételen a Karácsony Gergelynek tulajdonított hang a következőket mondja: „egy csomó minden rám van bízva, program, tehát ezekkel ők nem foglalkoznak, vagy legalábbis ott, én soha nem egyeztettem senkivel, amik hatalmi kérdéseken túl vannak, ott azt csinálok, amit akarok. Ezekben persze nem. Én úgy működök, hogy viszonylag ritkán csapok az asztalra, és ezt be akarom osztani. Nem az a vezető, nem egy autoriter ember vagyok, és eddig egyszer volt olyan, hogy azt mondtam, hogy ez így lesz, és akkor az úgy lett. A Horváth Csaba egyébként egy kurva nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban mint a Tüttő Kata, vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszereljük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág.”
Majd arról beszél, hogy Horváth Csaba legalább tudja, hogy miért lehet börtönt kapni. „Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki.(...) Csak azt kéne látnom, hogy van-e olyan konstrukció, ami ténylegesen működik. Azért azért az nem úgy van, hogy az én zsarolási potenciálom az alkalmas arra, hogy dolgokat helyre tegyen, de bizonyos dolgok nem fognak megmozdulni, és azt fogják mondani, hogy jó akkor Gergő, akkor menj.”