Az államtitkár keddi keltezésű levelében azt írta: „a háziorvosok 2015 és 2018 között minden évben havi plusz 130 ezer forintos többletet kaptak, és 2018-ra havi 520 ezer forinttal emelkedett a háziorvosok rezsitámogatása.”
„Míg 2010-ben egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 867 ezer forint, 2019 első félévében 1,6 millió forint volt” – részletezte. Rétvári Bence kitért arra, hogy a kormány támogatást nyújt a háziorvosi praxis megvásárlásához, valamint letelepedési támogatással is segíti a házi- és a fogorvosokat. Idén ezekre a pályázatokra 1,25 milliárd forint van – jegyezte meg.
Az államtitkár közölte, a letelepedési és a praxisjog-vásárlási pályázatokra 2014 és 2019 első féléve között 5,6 milliárd forintot fordítottak. A pályázatok eredményeként 675 ezer ember háziorvosi és 247 ezer ember fogorvosi ellátását biztosították – ismertette. Hangsúlyozta, Magyarországon ellátatlan alapellátási körzet nincs, a betöltetlen körzetben élők ellátását helyettesítéssel oldják meg.