Míg a szocialista kormányok idején forráskivonás jellemezte a közoktatást, 2010 után évről évre bővülnek az ágazatra fordítható források – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Rétvári Bence közölte: jelentősen nőtt a szociális gyermekétkeztetésre fordítható forrás, 2010-ben 29 milliárd forintot költöttek, jövőre pedig már 82 milliárdot fordítanak erre a célra. Bővült a jogosultak köre is, a bölcsődés és óvodás korosztályból tízből immár nyolc-kilenc gyermeknek jár gyermekétkeztetés. Kiterjesztették az ellátás időszakát, így a nyári mellett, a téli, a tavaszi és az őszi szünetben is biztosítják a szociális gyermekétkeztetést – sorolta az államtitkár. Több forrást fordítanak a napi nyersanyag-beszerzésre, továbbá nőtt azon települések száma, ahol az ellátást igénybe lehet venni.