Trippon Norbert elmondta, a közbeszerzési bizottság rendkívüli ülésére „beidézi Tarlós Istvánt, a fővárosi Fidesz-maffia politikai vezetőjét”, Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettest, a fővárosi Fidesz-maffia másik politikai vezetőjét, továbbá a Közbeszerzési Kft. korábbi vezetőjét, aki kiszolgálta az igényeket, illetve a kft. bíráló bizottságának tagjait is.
Amennyiben a fideszes képviselők határozatképtelenné próbálnák tenni az ülést, vagy az, aki az idézésre nem jelenik meg és nem mondja el az igazat, azt úgy tekintik, hogy a bűnösségét beismerte – jelentette ki. A felelősségét firtató kérdésre Trippon Norbert elmondta, a pályázati dokumentációt az akkor Tarlós István bizalmát élvező cégvezető által alkalmazott bíráló bizottság értékelte, a közbeszerzési bizottság elé az általuk aláírt döntési javaslat érkezett.
Egy normális országban egy tisztességes és törvénytisztelő bizottsági tagban fel sem merül a gyanú, hogy a szemébe hazudnak vagy becsapják – tette hozzá. Az ügyben a főpolgármester által indított belső vizsgálatról Trippon Norbert azt mondta, menteni próbálja „a Fidesz-maffia irháját”.