Budapest nem cirkusz! címmel indít plakátkampányt a Fidelitas

2019. szeptember 03. 15:24

Budapest nem cirkusz, így a város vezetését nem lehet sem Karácsonyra, sem Berkire, sem Puzsérra bízni – fogalmazott Böröcz László.

2019. szeptember 03. 15:24

Plakátkampányt indít a Fidelitas Budapest nem cirkusz! címmel – jelentette be Böröcz László országgyűlési képviselő, a Fidesz ifjúsági társszervezetének elnöke kedden Zuglóban.

A Karácsony Gergely, Puzsér Róbert és Berki Krisztián főpolgármester-jelölteket ábrázoló, Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost! feliratú plakátot bemutató sajtótájékoztatón Böröcz László azt mondta: Budapestet egyre méltatlanabb helyzetbe hozza az ellenzék, hiszen olyan alkalmatlan és megbízhatatlan jelöltek jelentkeztek be a főpolgármesteri címért, akik nem ismerik a várost, nem ismerik annak működését, és akik mögött nincs semmilyen teljesítmény.

Egyetlen dologgal hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt időszakban, azzal, hogy bohóckodtak – fogalmazott, hangsúlyozva: a nemzet fővárosa ennél sokkal jobbat érdemel, hiszen Budapest ma Európa egyik legbiztonságosabb, legélhetőbb és leglátogatottabb fővárosa.

Mi azt szeretnénk, hogy ez a jövőben is így maradjon”, ezért indít a Fidelitas plakátkampányt, amelyen keresztül elmondják a fővárosiaknak: Budapest nem cirkusz, így a város vezetését nem lehet sem Karácsonyra, sem Berkire, sem Puzsérra bízni – mondta a politikus.

Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Karácsony Gergely Zuglóban polgármesterként nap mint nap bizonyítja alkalmatlanságát. „Öt év alatt leamortizálta a kerületet, a pénzek kezeléséhez nem ért (...), sorra érik a parkolási botrányok” – sorolta.

De mit is várunk egy olyan alkalmatlan polgármestertől, aki Észak-Pesten keresi Csepelt, aki Törökország fővárosát Isztambulban keresi, és aki ellentmondásba keveredik saját aláírásával is” – fogalmazott Borbély Ádám.

A budapesti Fidelitas elnöke Puzsér Róbertről azt mondta: hiába hangos és trágár, attól még nincs igaza, Budapestnek pedig nem egy műsorvezetőre, hanem egy városvezetőre van szüksége. Berki Krisztián sem a főváros dolgaival foglalkozik, sokkal inkább személyeskedik – fűzte hozzá. „Budapest sokkal többet érdemel, ezért ne bízzuk rájuk a város vezetését” – hangoztatta.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2019. szeptember 04. 18:24
Karigeri, Puzsér, vagy Berki, mint főpolgármesterek! Ez inkább kabaréba való.
Secnir
2019. szeptember 04. 07:18
a fidelitas puzsérral, karácsonnyal és berkivel riogat. ebből kettőt ő fizet. /taps
flesh ripper
2019. szeptember 03. 19:43
A kérdés, amit egy budapesti polgár - amennyiben a legalapvetőbb helyzetvizsgálatra-értékelésre képes -, feltesz magának: "Ki jobb, megfelelőbb, alkalmasabb, potensebb főpolgármester-jelölt Budapest és a budapestiek számára?" 1. Adott Kakari Gegeri. Minden eddigi tette bukás és csőd. Az alkalmatlanság, a tehetetlenség, a jellemtelenség és az állhatatlanság monumentális térszobrát róla kellene megmintázni és felállítani a Budapesti Szennyvíztisztító Központi Iszapolójában. 2. Adott, egy kopasz, kokszolt, anabolikus szteroidokkal, növekedési hormonokkal, antiösztrogénekkel agyra kezelt, nem túl megnyerő fizimiskájú úriember, akinek a neve megegyezik egy nagyszerű magyar olimpikon nevével. Ha lenne egy csöpp jóérzése, akkor pl. a Kredenc Berki Kistián (nem Krisztián) nevet használná. 3. Adott Puzsicsek, a bömbölő, a szépszavú, a dundi kis dumagép! 4. Adott Tarlós István, egy komoly, tapasztalt, megbízható, sikeres, profi és erős városvezető, aki az elmúlt 70-80 év leglátványosabb budapesti felvirágoztatásáért "felelős"! Nehéz választás! Ha én szívből gyűlölném Budapestet, ha utálnám Magyarországot, ráadásul hülye is lennék, akkor, biztosan Kakari Gegerire voksolnék. Továbbá kerületemben, Böszméné lotyaszájú férjének, családi szektapártja valamelyik aljas és magyargyűlölő jelöltjére.
hátakkor
2019. szeptember 03. 19:34
Fővárosi Nagycirkusz!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!