Az olvasók Balázsy Pétert akarták Szombathely polgármesterének, de utólag megváltoztatták a szavazás eredményét

2019. szeptember 06. 15:59

A már lezárt végeredményt írhatták át a Czeglédy Csaba által alapított oldalon.

2019. szeptember 06. 15:59

A Czeglédy Csaba által alapított nyugat.hu szavazást indított arról, ki legyen Szombathely új polgármestere. A lehetséges opciók Balázsy Péter, a Fidesz jelöltje, az MSZP-s Nemény András, valamint Koczka Tibor voltak.

A szavazást a fideszes Balázsy Péter nyerte, azonban a végeredmény a szavazás lezárását követően megváltozott.

Érdekesség, hogy amikor Balázsy a szavazás eredeti végeredményét megosztotta a saját közösségi oldalán, a helyi szocialista képviselő, Horváth Attila még kommentelt is: „Korrektebb lett volna, ha a végeredményt rakod ki. Nem sokkal kaptál ki. Nem kell szégyelned”. A baloldali politikus hozzászólásában az utólag megváltoztatott eredményre utalt, amely szerint Balázsy csupán második lett, hiszen a győztes az ellenzéki jelölt, Nemény lett.

Maga Czeglédy Csaba kommentben még rá is kontrázott: „Szép hely a második is, nem kell bánkódnotok – mondjuk nagyon igyekeztetek” – írja Czeglédy, aki ellen februárban emeltek vádat. A szombathelyi baloldal emblematikus alakja ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

Szombathelyen egyébként a májusi európai parlamenti választáson simán nyert a Fidesz. A kormánypárt a szavazatok 52 százalékát bezsebelve előzte meg a Demokratikus Koalíciót, amely csupán 18 százalékot kapott. Nemény András pártja, az MSZP csak 8 százalékot kapott, így a helyi szocialistákat még a Momentum is megelőzte.

Portálunknak nyilatkozott Balázsy Péter, a Fidesz jelöltje: „Mindenekelőtt szeretném megköszönni a szavazók támogatását. Az igazi választás ugyan október 13-án lesz, de sokat mond és jól esik, hogy a nyugat.hu olvasóinak többsége is engem támogat. Megdöbbentem azon, hogy a szavazás lezárását követően a nyugat.hu-n megváltozott a végeredmény. Azt gondolom, hogy egy ekkora olvasótáborral rendelkező, két évtizedes múltra visszatekintő hírportál ilyet nem engedhetne meg magának. Én azért fogok küzdeni, hogy október 13-ig a kampány minden egyes napja a tisztesség és igazság jegyében teljen. Szombathelynek ugyanis a békétlenség helyett békére, a fejetlenség helyett pedig fejlődésre van szüksége. De legfőképpen valótlanság helyett a valóságra.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2019. szeptember 08. 03:42
Tagadhatatlan hogy a gyurcsány dk pártja szövetségre lépett a jobbikkal ...Szentesi mszps-dks Szirbik Imre polgármester nem indul újra , jelölte polgármesternek támogatja kampányol a jobbikos Szabónak .
Csigorin
2019. szeptember 07. 11:42
Ez a barna szin valoban talalo erre a szar dizajnra
Karbantartó9
2019. szeptember 07. 06:22
Nincs új a nap alatt, 1947-ben is csaltak, azt kékecédulás választásnak nevezték, valamint 1994-ben, ahol nem árulták el, hogy ki a miniszterelnök-jelölt, csak a második forduló előtt, amikor kiderült, hogy horn gyula, az egykori pufajkás, 56-os lövető, aki csak annyit mondott a vádakra: és akkor mi van! valamint 2002-ben is, amikor csak a választások után derült ki, hogy medgyssy péter D209 néven volt 3/2-es kommunista ügynök, valamint 2006-ban is, amikor gyurcsány trükkök százaival nyert választásokat, késleltetve a KSH jelentést, ahol látszott, hogy nagy a jólét helyett a valóságban csődben az ország. Ezek kizárólag csalással nyertek magyarországon, a többség sosem szavazott rájuk! SOHA!
cthulhusleeps
2019. szeptember 06. 21:30
Milyen nyomorult ez az ellenzék, kézzel-lábbal kaparnak ezért a bohóckodós előválasztásnak nevezett cirkuszért :))) Hamísíthatnak amit akarnak, a rendes választást úgysem tudják, és már alig várom a következő vereségüket. ( ͡° ͜ʖ ͡°)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!