Zászlót bont a héten Szanyi Tibor mozgalma

2019. augusztus 27. 09:02

A politikus elmondása szerint a mozgalmat nem akarják párttá szervezni a jövőben.

2019. augusztus 27. 09:02

Igen néven a hét végén indul útjára Szanyi Tibor új mozgalma, amelyet a politikus „a globális életben maradás egyik magyarországi ágaként” jellemez, és amely állítása szerint nem kíván párttá válni – írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Vasárnap, a horányi Baloldali Sziget Fesztiválon bont zászlót a mozgalom, amely a korábban tervezett Bal Blokk helyett az Igen nevet viseli majd.

„Igazság, egyenlőség, egyetértés a főbb alapvetésünk, s ezeket jól fedi ez a szó” – magyarázta a névválasztást a lapnak az MSZP-s politikus, aki egyelőre nem kívánta megnevezni, hogy eddig kik csatlakoztak a mozgalomhoz. Annyit árult el csupán, hogy a hét végi bemutatkozón szinte mindenki ott lesz, aki segített a szerveződés elindításában, ahová várják magánszemélyek és más szervezetek csatlakozását is.

Bár Szanyi korábban elsősorban azzal magyarázta a mozgalom létrehozását, hogy az MSZP és elnöke, Tóth Bertalan alkalmatlan a baloldali, sőt a radikális baloldali érzelmű emberek megszólítására, most azt hangsúlyozta: a szerveződés „a globális életben maradás egyik magyarországi ága”. „A pontos cél is ez: életben maradni” – jelentette ki a politikus, aki szerint 2019 eddigi ökológiai katasztrófái már önmagukban is elég muníciót adnak ehhez. Hangsúlyozta: mi, magyarok sem maradunk ki a közös feladatokból, annak ellenére sem, hogy a hazai politikai struktúra még a régi kihívásokkal bajlódik.

Arra a kérdésre, hogy idővel párttá válhat-e a mozgalom, Szanyi Tibor azt mondta a lapnak, hogy nincs ilyen céljuk.

(MTI)

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
JMoflicheque
2019. augusztus 27. 20:51
újjáalakul a RÉDOSZ???
Esvány
2019. augusztus 27. 19:57
"Zászlót bont a héten Szanyi Tibor mozgalma" Hogyhogy nem vodkás üveget bont?
hátakkor
2019. augusztus 27. 17:45
Minél több kommunista sejtet!
atila68
2019. augusztus 27. 16:25
Soha nem hittem volna, hogy eljön az idő mikor Szanyi kapitány lesz a leghitelesebb arc az MSZP-Momentán-DK-Jobbik tengelyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!