Visszalépett Lukácsi Katalin az MSZP-s jelölt javára Szolnokon

2019. augusztus 22. 15:18

Lukácsi visszalépésével Szolnokon egy emberként sorakozik fel az ellenzék az MSZP-s Radócz Zoltán mögött.

2019. augusztus 22. 15:18

„Együtt sírnak, együtt nevetnek” innentől a megállapodást kötött pártok Szolnokon – mondta Radócz Zoltán az atv.hu-nak.  A szocialista politikus mögött széleskörű, kilenc szervezetből álló támogatói hálózat van. 

Hosszú „belharcok” után úgy tűnik, hogy mégis létrejött az ellenzéki egység Szolnokon. Radócz Zoltán a portálnak elmondta, hogy egy szerda esti megállapodás értelmében valóban őt indítják Szolnokon a kormányellenes erők. Lukácsi a Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vezette Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja és jelöltje volt.

Sajtóhírek szerint az alábbi hat szervezet fogja jelölni Radóczot: Momentum, DK, LMP, Jobbik, MSZP és a Mindenki Magyarországa Mozgalom. A támogatók között szerepel majd a Párbeszéd, a Szollidaritás és a Szolnok Város Fejlődéséért Egyesület is.

 

A jelenlegi polgármester, a fideszes Szalay Ferenc a legutóbbi önkormányzati választáson 53 százalékkal nyert, míg az akkor is elinduló Radócz 27 százalékot kapott. A helyzetet most tovább bonyolíthatja, hogy az anno 14 százalékot szerző Jobbik és 4 százalékot szerző LMP is beleállt a közös indulásba.

 

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. augusztus 23. 07:35
A Lukács nevű HOLLÓ a Radócz nevű HOLLÓNAK nem vájja ki a szemét.
Peter8811
2019. augusztus 23. 06:53
Lehet megfogdosta őt az MSZP-s lelkész?
Mich
2019. augusztus 23. 00:09
Ennyit érnek ezek a különböző figurák (Lukácsi stb): csak parasztok a Háttérhatalom sakkjátszmájában!
zakar zoltán béla
2019. augusztus 22. 19:21
szgerinc
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!