A bécsi Belvedere-palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által 1940. augusztus 30-án, délután 3-kor kihirdetett második bécsi döntés Észak-Erdélyt és a Székelyföldet Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Ez a döntés tehát főként a magyaroknak kedvezett, s így érthető, hogy az új határvonalak kihirdetésekor Mihail Manoilescu román külügyminiszter el is ájult.
A hatpontos döntőbírói határozatot, már csak a német és az olasz külügyminiszterek írtak alá. A második bécsi döntés kijelölte az új, de „végleges” magyar-román határt, kimondta, hogy a román csapatoknak két hét alatt kell kiüríteniük az átadandó területeket, rendelkezett arról, hogy a Magyarországra átkerülő román nemzetiségű állampolgárok, és a másik országba átköltözni kívánó állampolgárok ügyét „nagylelkűen és előzékenyen kell kezelni”, végül pedig előírta, hogy ha a két fél nem tud megegyezni valamelyik kérdésben, úgy azt végérvényes elbírálás végett a német és az olasz kormány elé kell terjeszteni.
Az átcsatolt terület közel 43.000 km2 volt, 2,4 millió lakossal, melynek 54%-a, (1,3 millióan) volt magyar. Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, s szeptember 13-ára ért el az új román-magyar határra. A nagyváradi és szatmárnémeti bevonuláson Horthy Miklós kormányzó is részt vett.
Magyarországon a második bécsi döntést a közvélemény nagy lelkesedéssel fogadta, melyet hatalmas revíziós sikerként tartottak számon. A Teleki-kormány azonban nem adta fel a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben Dél-Erdélyt is megpróbálja visszaszerezni.
(forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum)