A volt szocialista városvezető – aki napokkal ezelőtt lépett ki az MSZP-ből – egy hosszú közösségi bejegyzésben vallotta be, hogy nem tud a helyi politikától szabadulni, ezért újra jelölteti magát a városvezetői székbe.
Mint írja, korábban azért tért vissza a helyi politika fősodrába, mert a vele történtek után rehabilitálódni szeretett volna, mint bevallja, ez konkrétan azt jelenti számára, hogy minden szóba jöhető választáson el akar indulni. „Határozott véleményem az, hogy csak a választók tudnak rehabilitálni egy meghurcolt politikust” – jelenti ki, majd hozzáteszi, hogy az ellenzéki pártok azonban nem akartak vele együttműködni, megfogalmazása szerint azért, hogy a „politikai halálát” elfogadtassák vele.