„Múlt héten szerdán elköszöntem attól a szűkebb politikai közösségtől, ahol az elmúlt 26 évben politizáltam. Elmondtam és megindokoltam a döntésemet. Elfogadták és megértették. Korábban azért tértem vissza a helyi politika fősodrába, mert a velem történtek után rehabilitálódni szerettem volna.
Ez számomra azt jelenti, hogy bármilyen választáson elindulhassak jelöltként. Országgyűlési képviselőjelöltként, polgármesterjelöltként vagy önkormányzati képviselőjelöltként, ez tulajdonképpen mindegy. Határozott véleményem az, hogy csak a választók tudnak rehabilitálni egy meghurcolt politikust.
Ezt a lehetőséget azonban a politikai tárgyalások során kizárta néhány ellenzéki párt. Nem arról volt szó, hogy mindenáron polgármesterként szerettem volna megmérettetni magam, hanem azt a lehetőséget is kizárták, hogy képviselőjelöltként induljak. Gyakorlatilag a politikai halálomat akarták elfogadtatni velem.
Tették ezt annak ismeretében (tájékoztattam őket), hogy az év első 5 hónapjában 5000 kerületi választópolgár a képen látható aláíróíveken kérte, hogy induljak független polgármesterként az őszi választásokon. Ezt a számot annak ismeretében kell értékelni, hogy az a polgármesterjelölt, aki 6500 szavazatot kap ősszel, az lesz a polgármester a VII. kerületben!
Ezzel a támogatással a legesélyesebb jelölt, és hangsúlyozom, nem önjelölt vagyok az ellenzéki oldalon. Nem hagyhatom cserben azokat, akik aláírásukkal támogattak, ezért hivatalosan bejelentem, hogy az őszi önkormányzati választásokon független polgármesterjelöltként indulok Erzsébetvárosban.