Folytatni fogja Kriza Ákos munkáját Alakszai Zoltán

2019. augusztus 13. 12:02

A jelenlegi városvezető betegsége miatt nem indul az őszi választáson.

2019. augusztus 13. 12:02

Megvédjük Kriza Ákos emberi méltóságát, és meg fogjuk védeni október 13-án Kriza Ákos munkájának miskolci eredményeit, és „mától erre fogok kérni minden jóérzésű, és tisztességes miskolcit is” – jelentette ki Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP miskolci polgármesterjelöltje keddi sajtónyilatkozatában, éles szavakkal bírálva a helyi ellenzéki erőket.

„Csak öt nap telt el, hogy Kriza Ákos felkért arra, hogy folytassam az általa megkezdett városvezetői munkát és vállaljam a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltségét az október 13-i választásokon, de ezalatt az öt nap alatt is kiderült, hogy politikai ellenfeleink mindenre képesek a hatalom megszerzéséért, és semmi sem szent nekik e cél eléréséért” – hangoztatta a helyi városháza előtt a jelölt, aki jelenleg a város jegyzője.

Alakszai Zoltán szavai szerint a magát függetlennek nevező ellenzék két lábbal szállt bele a jelenlegi polgármesterbe, Kriza Ákosba, aki betegsége miatt kénytelen az élvonalbeli munkától visszalépni. „Miközben látszatra együttérzést mutattak, addig a legaljasabb módon híresztelni kezdték, hogy valójában nem is betegség áll visszalépése hátterében, hanem az, hogy megijedt Gyurcsány Ferenc jelöltjétől, Veres Páltól” – jelezte felháborodásának okát a polgármesterjelölt.

Nevetségesnek és szégyennek minősítette az ellenzék magatartását Alakszai Zoltán, kifejtve: nevetséges, mert a legutóbbi „Závecz-mérés” szerint, amit „közzé is tettünk”, 44-26 a Fidesz-összellenzék arány a polgármesterjelölti pártversenyben, és szégyen, mert aki egy beteg embert kilenc év szolgálat után nem együttérzéssel enged el a munkájából, hanem hamis találgatásokat sugall, az Tamási Áron után szabadon bizony embernek hitvány és magyarnak is alkalmatlan.

Alakszai Zoltán kijelentette: „az előttünk álló kampányban minden erőmmel meg fogom védeni barátomat, Kriza Ákost, és minden erőmmel azon leszek, hogy megvédjem mindazt, amit Miskolcon Kriza Ákos politikája elért”.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. augusztus 15. 08:07
Szumma szummárum. Lehet valaki kiváló zeneszerző vagy nagyszerű hídépitő mérnök is akár, DE HA VALAKINEK MONDJUK A SZIVÉT VAGY A VESÉJÉT KELL MEGOPERÁLNI, AKKOR SEM AZ EGYIKRE SEM A MÁSIKRA NEM VÁLIK ALKALMASSÁ. AMI ANALÓG MÓDON ANNYIT TESZ: lehet egy közép-iskolát kiválóan irányitani vagy egy matematikaórát nagyszreűen megtartani, DE "AZ" NEM VÁROSVEZETÉS, NEM VÁROSIRÁNYITÁS. Pláne akkor lehetetlen a dolog, ha olyanok segitségét KÉNYTELEN kérni vagy igénybevenni az Igazgató Úr, akikmár többször tanúbizonyságát adták annak, hogy csak a közpénz ELHERDÁLÁSÁHOZ, a város tönkretételéhez "értenek"--és máshoz nem. És mindennek bizonyítékaiként NEM(!!!) KÉRTE ŐKET Miskolc városa sem 2010-ben, sem 2014-ben a város vezetésére ezeket a 66-szor le-amortizálódott, lejáratódott, elhasznált, SZUPER GYENGE ÉS TEHETSÉGTELEN IDŐS, meg IDŐSÖDŐ megfáradt és tönkrenment embereket. Az ő visszavételük a városvezetésbe politikai-, de főleg gazdasági öngyilkossággal lenne azonos!!!
syphax
2019. augusztus 14. 12:06
"..Persze, mindegyik így kezdi, .." Lehet, de hic et nunc NEM(!!!) DR. ALAKSZAI ZOLTÁN "kezdi így" hanem ÉN: "syphax". És én ugye nem vagyok Dr.A.Z. Tehát ÉN(!) Syphax ÁLLITOM--és SZILÁRD MEGGYŐZŐDÉSSEK ÁLLITOM--a fentieket és nem az "érintett". Egyébiránt nyugodtan meg lehet kérdezni a jelenlegi miskolci Fideszes polgármester szomszédját--Dr.Kriza Ákos szomszédját--bármiről! TŰZBE TESZEM ÉRTE A KEZEM, hogy az a bizonyos szomszéd nem fog rosszat mondani, Dr.K.Á.-ról, sőt: JÓT FOG!
Besenyő István
2019. augusztus 14. 11:20
"Dr.Alakszai Zoltán született miskolciként KIVÁLÓ EMBER(!!!) és jó vezetője lesz Miskolc Városának." Persze, mindegyik így kezdi, de azért kérdezd meg a fakutya bobbert is milyen amikor a szomszédod egy cigány-maffiózó aki a fideszes polgármester védelmét élvezi. Sokat tudna mesélni.
syphax
2019. augusztus 14. 10:44
Dr.Alakszai Zoltán született miskolciként KIVÁLÓ EMBER(!!!) és jó vezetője lesz Miskolc Városának. Ráadásul Dr.Alakszai IGAZ és HITELES KERESZTÉNY katolikus, hiszen a Jezsuitáknál érettségizett és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Karán diplomázott. Fiatal, energikus és városvezetési GYAKORLATA IS VAN már, hiszen Dr.Kriza mellett több, mint 5 évig dolgozott városi főjegyzőként. Ellenfele Veres Pál jó gimnáziumigazgató és tisztességes ember, de: 1.) Nincsenek városvezetési hiteles munkatársai, csak kompromittálódott, idős, "lehasznált" ex-kommnunista, ex-KISZ-titkár káderek--akik persze hataloméhségük révén a '"húsosfazék közelébe" akarnának kerülni. 2.) Egy iskolát alapvetően MÁS DOLOG jól vezetni, mint egy várost. Ráadásul "archaikus"--anakronisztikus-elhasznált ősöreg, tehetségtelen ÖNJELÖLT káderek--akikkel körülvenni szándékszik önmagát-- segítséget sem tudnak adni...ez több mint nyilvánvaló. Hiszen korábban a város TÖNKRETÉTELÉBEN és eladósításában vettek részt, a "fentiek" a Káli érában bisz-grrammaboy --strandok rendbehozása, közlekedés korszerűsités, munkahelyfejlesztés stb.stb 2010-től a szegény beteg Dr.Krizára hárult. ( aki sajnos már 2010-ben sem volt teljesen egészséges, de akkor egy ideig úgy nézett ki, hogy rendbejött..legalábbis orvosi szakvélemények szerint, meg persze Ő, Dr.Kriza is orvos saját önvélekedése szerint is) 3.) Mindnesetre Dr.Kriza Ákos sokakkal ellentétben NEM LETT DÚSGAZDAG...sőt, és a korrupciónak még az árnyéka sem vetődik Rá--mondjon akárki akármit! Ő, DR, KRIZA A TISZTESSÉG ÉS AZ ÁLLHATATOSSÁG BECSÜLETES EMBERE--EZ TÖBB, MINT BIZTOS. És "nem(!) "DÖRGÖLŐDZÖTT" soha senkikhez, még a legfelsőbb Fidesz vezetőkhöz sem!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!