Dobrev Klára: Listázzák az ellenzéki eseményeken részt vevőket

2019. augusztus 27. 13:43

A DK EP-képviselője szerint sokan nem mernek részt venni az ellenzék megmozdulásain.

2019. augusztus 27. 13:43

Dobrev Klára szerint a Fidesz az elmúlt években olyan választási törvényt alakított ki, amiben a „győztes mindent visz”. A DK EP-képviselője úgy vélekedett, hogy ez a „fagyi még visszanyalhat” Budapesten, mert szerinte a fővárosban a Fidesznek még soha nem volt többsége.

Dobrev az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról is beszélt, hogy szerinte  a kisebb városokban a közalkalmazottak azért nem vesznek részt az ellenzéki találkozókon, mert listázzák a jelenlevőket és félnek, hogy később bajuk származhat belőle, ha ilyen eseményeken vesznek részt. 

A Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője optimista képet festett az ellenzéki összefogásról. Dobrev Klára azt mondta, hogy az ellenzék Budapest minden kerületében megállapodott, közös főpolgármester-jelöltet állítottak, minden megyei jogú városban megállapodtak és a tízezer főnél nagyobb települések több mint kétharmadában is egy az egy ellen indulnak.

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kvasztics Fedor
2019. augusztus 28. 08:22
Dobrev úgy gondolja, hogy az ellenzéki eseményeken a közalkalmazottakkal sokkal többen lennének? Nagyon szegényes érvelés, miből gondolja, hogy a közalkalmazottak mind az ő szimpatizánsaik?
syphax
2019. augusztus 28. 04:59
"..Listázzák az ellenzéki eseményeken részt vevőket.." Tényleg? Hááát ez PISZOK JÓ! Nekem eszembe se jutott vóna'.... Mindenesetre JÓ NYILVÁN TARTANI azokat A SZARTAKNYOKAT...öregecskedő grószmutter bazzdmeg! JÓ RANDA VAGY MÁÁN' KISANYÁM.... HÚZZÁL EL BRRRUXXSELLESBE OTT KIPAKOLNAK A PANOPTIKUMBA ILYEN MADÁRIJESZTŐKET--A ROSSZ KISGYEREKEK RIOGATÁSÁRA....
kitiltott
2019. augusztus 28. 03:51
Gyurcsanyné Te mocsok antinő Te moslék ! Emlexel ra amikor a fasszopo ferjed kek vízzel.locsolta a tüntetőket hogy utana el tudjak verni őket az azonosító nelküli kiéheztetett rendőrök ?
Sulammit
2019. augusztus 27. 21:32
Arra nem is gondoltál, hogy nem az eső elől futamodtak meg, hanem már réges régen összegyűjtötték az aláírásokat? Hát persze hogy nem. Ahhoz ész is kellene, na meg egy kis politikai tapasztalat. Ne becsüld le az ellenfeleidet, mert megint pórul jársz, rókáné!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!