Trippon Norbert (MSZP), a IV. kerületi képviselőjelölt azt mondta, a kerület fideszes polgármestere azon dolgozik, hogy a Magyar Íjász Szövetséggel együtt íjászközpontot és íjász pályákat hozzon létre a Farkasredőben. A polgármester a fővárosi közgyűlés legutóbbi ülésén azt javasolta, hogy az erdő területéből mintegy 2 hektárt, több mint 20 ezer négyzetmétert vonjanak ki az erdő művelési ágból, azért, hogy ezután ott íjász pályákat építhessenek és fákat vághassanak ki.
Hozzátette, hogy bár az önkormányzati választások miatt a közgyűlésen átmenetileg levették a napirendről a kérdést, az ellenzéki pártok most azért emeltek szót, hogy a kerület mondja fel az íjász szövetséggel kötött szerződést.
Trippon Norbert úgy fogalmazott: „a jelenlegi városvezetés lapításából arra következtetünk, hogy a szándékaikról nem tettek le”. A politikus azt hangoztatta, változásra van szükség, még pedig zöld párti polgármesterjelöltekre és egy zöld párti főpolgármesterre, Karácsony Gergelyre van szükség.
Varjú László (DK), a körzet országgyűlési képviselője kiemelte, mindezek miatt az október 13-ai önkormányzati választásnak óriási jelentősége van, az emberek mindennapjai szempontjából, azért, hogy élhető városban, élhető kerületben lakhassanak.
(MTI)