„Hozzák be az új gyakorlatokat a közigazgatásba!” – Temesi Dóra Anna a Mandinernek

A Közigazgatási Ösztöndíjprogramban részt vevő fiatalok egy részével már készítettünk interjúkat, ahol elmondták, milyennek látják a közigazgatást. A „munkáltató” hogyan gondolkodik a programról?

Tekintettel arra, hogy korábban magam is ösztöndíjasként vettem részt a programban, nekem mindig is szívügyem volt ez az ösztöndíjprogram. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy amikor felmerült a lehetősége annak, hogy a program koordinációja és irányítása Orbán Balázs miniszterhelyettes úrhoz, illetve hozzám kerüljön, akkor kapva kaptam az alkalmon. A saját tapasztalataim alapján látom, hogy mennyit segített a mentor-rendszer abban, hogy a program végeztével én is a közigazgatásban maradjak és ott is képzeljem el a jövőmet. Ezért is tartom nagyon fontosnak, hogy a megfelelő mentorokat válasszuk ki az ösztöndíjasok mellé, mert

illetve hogy egy olyan kapcsolati hálót alakítsunk ki közöttük, amihez bármikor hozzá tudnak nyúlni. 

Mik az újdonságok a 2019-es rendszerben?

A program közel tíz évvel ezelőtt indult, azóta pedig egyre kevesebb figyelem összpontosult rá, nem volt kellően fókuszban. Ebből következik, hogy az elsődleges feladat a program népszerűsítése volt. Emellett természetesen az is nyilvánvaló, hogy a korábbi 130 ezer forintos ösztöndíj nem volt vonzó egy versenyképes diplomával rendelkező, ma pályakezdő fiatal számára, így meg kellett emelnünk az ösztöndíj összegét is. Ez volt a „nulladik kilométerkő” ahhoz, hogy sikeres lehessen a program. A másik fontos pont az volt, hogy rá kellett jönnünk, nem elég a hagyományos csatornákon népszerűsíteni a programot, hiszen a célcsoportunkat más fórumokon tudjuk eredményesen elérni. Ezt felismerve döntöttük el, hogy aktívan kommunikálunk a közösségi médiában, és a programmal például fesztiválokon is megjelenünk a nyáron.

Kifejezett cél, hogy a programban résztvevők később itt tudjanak maradni?

Igen. Mi azt szeretnénk, hogy minél többen maradjanak a pályán. Úgy tud működni a közigazgatás, ha képes bevonzani a friss szemléletű, külföldi vagy hazai top egyetemeken végzett fiatalokat. Az a cél, hogy amit a közigazgatásról sztereotip szinten gondolnak az emberek, arra az évi ötven ösztöndíjasunk rácáfoljon. Nem onnan jönnek, nem úgy gondolkodnak, nem úgy néznek ki, mint egy hivatalnok, ez mégis rendben van.

Az újonnan érkezők viszont friss szemmel látják a dolgokat. Nemrég olvastam, hogy a 21. századi vállalatnál a dolgozó már „user”. Ezek a fiatalok már „userek”. Mi sohasem leszünk a Google, nálunk nem lesz babzsák vagy csocsó – pedig egyébként valószínűleg igény lenne rá –, de alapvetően ezeket a fiatalokat a Google elől halásszuk el. Tehát minden másban hoznunk kell a Google szintjét.

Ezek az inputok milyen gyorsan érnek be?

Az én székemből nehezebb informálisan visszacsatolást kapni. Van, hogy találkozók után ott maradunk beszélgetni, de azért viszonylag ritkán hívnak fel, hogy mi az, ami esetleg nem jól működik. Remélem, hogy ez azért is van, mert kevés a probléma. De azért tervezem, hogy elmegyünk együtt meginni egy kávét vagy egy pohár bort és mondják el, milyennek látják a másik oldalról a programot. Ők egy a megújult program „pilot” részének a szereplői. Lehetőséget biztosítunk nekik arra, hogy ellátogathassanak a magyar minisztériumokba, ahol a miniszterek, államtitkárok adnak nekik elő. Nem tudom, hogy valaki, aki kívülről frissen érkezik a közigazgatásba. tudja-e, hogy ez milyen kuriózum. Többek között ezek azok az elemek, amelynek köszönhetően általános képet kaphatnak a közigazgatásról.

Van arra hajlandóság a rendszer részéről, hogy az esetleges kritikákat figyelembe vegye?

Mindenképpen. Máskülönben nem lesz sikeres a program, ha a tapasztalatokat nem építjük be a rendszerbe. Mert nyilván az ösztöndíjasok adni fognak inputot a saját szociokulturális közegükben, és mi azt akarjuk, hogy másoknak is javasolják, hogy jelentkezzenek.

Tervezik bővíteni az ötven főt?

Ez egy nagyon jó kérdés. Ebben miniszterhelyettes úrral van egy koncepcionális különbség közöttünk. Ő a szűkítés, én a bővítés pártján állok. Az egyik álláspont az, hogy egy nagyon szűk úgynevezett elitképzést folytassunk, ahová a legjobbakból sem mindenki kerülhet be; a másik pedig, hogy egy nagyobb közösséget hozzunk létre, és minél több helyen legyenek ott az ösztöndíjasok.

A program után milyen karrierlehetőségek nyílnak az ösztöndíjasok számára?

Ez abszolút egyénfüggő. Én például azért lettem huszonöt évesen főosztályvezető, mert huszonhárom évesen bekerültem a programba, egy kiváló mentorral végigcsináltam a tíz hónapomat, aztán dolgoztam még fél évet, immár kormánytisztviselőként, majd ezután neveztek ki. Ez azon is múlott, hogy a vezetőm, amikor lehetősége volt rá támogatta az előmenetelemet. Gazsó Balázs szintén ösztöndíjas volt, ma államtitkár. Szóval nincs kizárva, hogy valaki gyorsan tudjon felfelé haladni a ranglétrán, de alapvetően a közigazgatás egy hierarchikus rendszer, aki ide jön dolgozni, annak tisztában kell lennie a rendszer ezen sajátosságával is.

Említette, hogy cél az, hogy érkezzenek visszacsatolások, de mernek visszacsatolni?

Az egyes képzéseket követően és a program végén ki kell tölteniük egy kérdőívet. Az informális visszacsatolások azonban mindenképpen hitelesebbek.

és mi az, ami helyett más elemeket kell beilleszteni. 

Ön szerint milyen folyamatok állnak a mögött, hogy a kiváló képességekkel és háttérrel rendelkező, külföldön tanuló diákok a magyar államigazgatást választják? Van ösztöndíjasuk az ENSZ-ből, de sokan jöttek az Egyesült Királyságból is. 

Ösztöndíjasként büszke voltam arra, amit csinálok, és szerettem bejárni dolgozni. Tudom, hogy naivan hangozhat, de én hiszek abban, hogy aki ezt a pályát választja, az hivatást választ és nem csak munkát. Akik visszajönnek, nem azt mondják, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt, hanem tenni akarnak, bármi is a közigazgatásról alkotott percepció. A következő kampányunk fő mottója: „Azt hiszed, hogy jobban tudod csinálni? Akkor mutasd meg!” Az biztos, hogy itt nem egy hatalmas rendszer pici fogaskereke vagy, hanem – ha jó vagy a szakterületeden – idővel részt vehetsz az agenda kialakításában. Például, te mondhatod meg orvos-közgazdászként, hogy milyen legyen a kórház-finanszírozási rendszer. Ezt sosem fogod egy multi orvoslátogatójaként elérni. 

Van az ösztöndíjasokban hivatástudat? 

Igen. Akikkel eddig személyesen tudtam beszélgetni, mindegyikükben fel lehet fedezni. Annak idején nekünk is dilemma volt, hogyha megemeljük az ösztöndíj összegét, lehetséges az az opció, hogy valaki végigcsinálja a programot és utána távozik a rendszerből, ennek a felvételi eljárás kialakítása során igyekeztünk elejét venni. A háromkörös felvételi során volt egy online teszt, ami már megszűrte azokat, akiknek megtetszettek a vonzó a feltételek, de nem néztek utána annak, hogy az MKÖ mivel jár. Amikor a jelentkezők egy részét behívtuk, már szűrt rendszerrel tudtunk dolgozni. A százhúsz behívottból ötven fő kapott ösztöndíjat: aki bekerült, abban van hivatástudat. Természetesen van lemorzsolódás, ugyanakkor hat főnek már most, a program vége előtt végleges pozíciót ajánlottak fel. 

Van az ösztöndíjnak egy három hónapos külföldi szakasza is. Ez hogyan működik? 

Egy preferencialistát kellett leadni, hogy ki hova, melyik ország melyik intézményébe szeretne menni. Ennek nyomán mi próbáltunk mindenkinek minél jobb helyet találni. Nagyon érdekes, hogy a nem angol nyelvű országok sokszor azért nem fogadják az ösztöndíjasokat, mert az adott ország minisztériumaiban nem beszélnek elég magabiztosan angolul ahhoz, hogy mentorálhassák az ösztöndíjasokat. A miniszterhelyettes úrral a külföldi kiküldetések ügyében mozgósítottuk minden kapcsolatunkat, ennek köszönhetően az ösztöndíjasok nagy része sikerrel járt.

Tehát nem külföldi magyar intézményekben töltik el a három hónapot.

Nem. Nagyon sokan szerettek volna magyar intézményekbe menni, főleg követségekre vagy a Balassi Intézetbe, mi azonban épp az ellenkező irányba tereljük őket. Arra buzdítjuk őket, hogy szívjanak magukba más szervezeti kultúrát is, erre pedig egy külföldi minisztérium közege tökéletes. Aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről jött, ugyanannyira értékes emberünk, mint aki Londonból, de nyilván

Nem az a baj, hogy a fiatalok elmennek. Csak jöjjenek vissza! Lássanak világot, fedezzenek fel más rendszereket, hozzanak be új gyakorlatot, mondják el az ottani jó és rossz gyakorlatokat is. Ezzel jutunk előrébb! 

Beszéljünk az anyagiakról: mennyire tud a magyar közigazgatás a magánszférával versenyezni fizetés és munkakörülmények terén? 

Fizetés területén azt gondolom, hogy most rendben vagyunk. A 250 ezer forintos ösztöndíj korántsem rossz. Az új jogállási törvény megfelelő keretet ad ahhoz, hogy az anyagi előmenetel is biztosítva legyen. Karrier tekintetében is sok a lehetőség. Egy területen biztosan versenyképesebbek vagyunk, mint a multik: akik itt dolgoznak, azok értik egymást. Szerintem ez egy könnyebbség, hiszen mind tudjuk, hogy a munkánknak van célja és értelme.

A közigazgatás alsóbb területén – személyes családi tapasztalatok alapján is – nagyon erősen érződik az egész országra jellemző munkaerőhiány. Az ösztöndíjprogram a közigazgatás felső szintjének pótlására tökéletesen alkalmas, azonban mi van az alsóbb szintekkel? Lehet valamit tenni ezen a téren? 

Itt merül fel a kérdés: több ösztöndíjas legyen vagy kevesebb? Korábban kétféle program volt a mostani rendszer mellett; egy területi program a kormányhivatalokra optimalizálva, és volt még egy, ami a fogyatékossággal élőket számára biztosított szakmai gyakorlati lehetőséget. Utóbbi a konstrukció szintjén nem érte el azt, amit szerettünk volna, ugyanis a rövid, három hónapos program után sokszor nem tudták továbbfoglalkoztatni az ösztöndíjast. A három programból csináltunk egyet, így mindenki számára nyitott a lehetőség a pályázatra. Azonban a mostani ötven főből egyet sem tudtunk a területi közigazgatásba küldeni, mert olyan nagy volt az érdeklődés a minisztériumok részéről, hogy a teljes létszámot foglalkoztatni tudják. Azonban ha valaki Gyulán lakik és az ottani kormányhivatal munkatársaként képzeli el a jövőjét a tíz hónapos ösztöndíj után, akkor a program célja megvalósult, ő a közigazgatásban marad, mi pedig támogatjuk ebben.

Mennyire szólhatnak bele az ösztöndíjasok abba, hogy melyik minisztériumba kerüljenek? 

Az ösztöndíjasoknak a program elején fel kellett állítaniuk egy sorrendet, az alapján próbáltuk őket beosztani a különböző intézményekhez. Nyilván a Külügyminisztérium örök favorit, hiszen ide a legnehezebb bekerülni. A Miniszterelnökség volt a következő a népszerűségi ranglistán, de minden minisztériumba került ösztöndíjas kolléga és volt változtatás is az eredeti fogadóhelyekhez képest. Az egyik ösztöndíjasunk például beleszeretett a Magyar Falu Programba, és jelezte, ha erre van lehetőség, ő ott szeretne mindenképpen dolgozni. Mi csak annyit mondtunk: hajrá! Igyekszünk flexibilisek lenni és azok is maradni.

Sokat beszélgettünk az ösztöndíjasokkal: nem csak a szakmai részét emelték ki a MKÖ-nek, hiszen a programmal egy közösséget is nyertek. Régen ön is ösztöndíjas volt, mennyire marad meg az alumni? Milyen szerepet játszanak a régi kapcsolatok? 

Régen én is rendszeresen jártam az alumni találkozókra, pont most, júliusban van egy ilyen rendezvényünk. A korábbi ösztöndíjasokból 100-150 fő mindig jelen szokott lenni. Beszélgetésre és tapasztalatcserére tökéletes alkalmak ezek, és annak a lehetősége is fennáll, hogy a végén még egy állást is meg lehet csípni üresedés esetén a rendszeren belül. Az alumni rendszeren belül és kívül is összetart, a közösségi médián keresztül pedig mindenkit el tudunk érni. A pályán maradási arány magas: az a célunk, hogy a megújult programnak köszönhetően pedig minél többen dolgozzanak az ösztöndíjprogramot követően is a közigazgatásban. Azt szeretném, ha az MKÖ Program nem csak tanulási lehetőséget, vonzó karrierutat és kapcsolati hálót jelentene, hanem önállóan és hosszútávon is életképes márka lenne. Úgy gondolom, a program megújításával letettük ennek az alapjait.

Fotók: Földházi Árpád