Pártok tiltakoznak a Maccabi ellen

2019. július 31. 12:36

A Mi Hazánk szerint a korrupció melegágya a sportrendezvény, a MIÉP szerint az apartheid és az aberáltak tombolása zajlik Budapesten.

2019. július 31. 12:36

A Mi Hazánk Mozgalom és a MIÉP elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar adófizetők pénzéből rendezik meg a „kirekesztő és rasszista” Maccabi Európa Játékokat, vagyis a „zsidó olimpiát” Budapesten. Erről Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke és Nagy Tibor, a MIÉP elnöke közös sajtótájékoztatón beszélt szerdán a fővárosban a játékoknak otthont adó Ludovika Campus előtt.

Novák Előd hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy amíg az előző házigazda Németország 1,4 milliárd forintból rendezte meg az „európai zsidóság olimpiáját”, addig Budapesten – mint mondta – mintegy 30 milliárd forintra rúg a rendezés költsége. Ebben a helyzetben azonnali elszámolást követelnek a kormányzattól, mert a játékok a „korrupció melegágya” – tette hozzá.

Úgy vélekedett: ha a zsidóságnak van pénze Magyarország felvásárlására, ahogy korábban Simon Peresz, Izrael korábbi köztársasági elnöke állította, akkor a saját „kirekesztő rendezvényüket” ne a magyar adófizetőkkel finanszíroztassák. A Mi Hazánk alelnöke hozzáfűzte: gyalázatosnak tartja az ellenzéki pártok, különösen a Momentum szerepét is, mert nem tiltakoznak a „kirekesztő” rendezvény ellen.

Nagy Tibor, a MIÉP elnöke úgy fogalmazott, hogy a Maccabi játékok nem sportrendezvény, hanem „egy több mint egy hétig tartó tombolás, ahol nyíltan vállalják az aberráltak és a perverzek szerepeltetését és a keresztény európai értékek tagadását”. Vagyis a legsúlyosabb provokáció a magyar nemzet ellen – jelentette ki.

Ebben a helyzetben a MIÉP a strasbourgi bírósághoz és az ENSZ-hez fordul a játékokra jellemző „apartheid” miatt, illetve felszólítja a világ jóérzésű sportolóit és szurkolóit, hogy bojkottálják a játékokat – mondta a politikus.

A sajtótájékoztató ideje alatt a Mi Hazánk aktivistái egy „Maccabi = kirekesztés közpénzből” feliratú transzparenst feszítettek ki.

(MTI)

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gzeevi
2019. augusztus 01. 10:40
A 30 milliárd említése - hülyeség. Pontosabban 4,9 milliárd Ft. (A 30 az eredeti terv volt, a Kerepesi úti építkezésekkel, amik a játékok után a magyar állam tulajdonába mentek volna át - de ezekből semmi sem valósult meg, a tervet elvetették). A résztvevők szállását és élelmét a játékok napjaira a rendezők fizetik, a várható 27 ezer vendégéjszakát és a további élelmet a vendégek, mindenki maga. Ne hagyjuk ki, hogy minden sportoló és bíró nevezési díjat kellett fizessen, majdnem 1000 eurót fejenként, minden kísérő családtag kb 770 eurót, aki több ágban versenyez, az többször fizet. Ezekből kb 1 milliárd ft jött be. Továbbá szponzorok is vannak, mint pl a Volkswagen, ami újabb pénzeket jelent. A kritika jogos, elvben igaza is lehet - de a túlzás elfedi ezt az igazat. Jobban utána kellene nézni, mielőtt háborgunk.
zöldalma
2019. augusztus 01. 07:04
A gnóm magyar(?)Goebbels és agyhalott hulladék csapata Izrael-ellenes Internacionáléba tömörült az arab kommunista fatahos Abasszal, az iszlamistákkal az európai komcsikkal és a jenki, néger antifákkal. Összenő, ami összetartozik. Ezek keresztények????????????,,Mindig röhögök, amikor a balfaszok, a zsidó Jézus nevét a szájukra véve gyalázzák a zsidókat. Szánalmas, én kérek elnézést.
Rockpapa
2019. július 31. 21:23
Hiába nyaljuk a zsidók seggét,mi akkor is csak egy fasiszta, antiszemét nép leszünk a szemükben.Közben ők meg jót röhögnek a moslékzabáló szolga magyaron.Megérdemeljük.
annamanna
2019. július 31. 18:56
Megfizethetetlen mosoly: https://mandiner.hu/cikk/20190729_orban_viktor_a_tiszteletbeli_csapattag Minden másra ott a harminc milliárd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!