Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Megalakult a Nemzeti Földügyi Központ

2019. július 08. 13:21

Új lehetőségek nyílhatnak a birtokviszonyok rendezésében.

2019. július 08. 13:21

A Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) egy újabb erős bástya jött létre, amely a magyar mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos teendők átláthatóságát szolgálja – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter elmondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általános jogutódjaként alakult meg július 1-jén az NFK, amely változatlanul ellátja az NFA korábbi feladatait, de újonnan alapított költségvetési szervként tevékenységi köre és létszáma egyaránt bővül.

Ismertette, hogy a kormány a nemzeti birtokrendezésben meghatározó szerepet szán a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szervként az NFK-nak.

Többek között feladata lett a „Földet a gazdáknak!” program folytatása, valamint az osztatlan közös tulajdonú földek rendezése is, ezt a június 30-án megszűnt Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től vette át. Mindezek mellett egyes erdészeti igazgatási feladatok is átkerülnek az új intézményhez.

A központot az átalakulással megszűnő NFA korábbi elnöke, Nagy János vezeti majd – tette hozzá Nagy István.

(MTI)

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2019. július 08. 15:33
Arra kivancsi vagyok, hogyan rendezik az osztatlan közös foldtulajdont?
Gombóc XVI. Artúr
2019. július 08. 14:04
Többek között feladata lett a „Földet Mészárosnak!” program folytatása...
Pierre
2019. július 08. 13:56
tovabbi rablasi lehetosegek nyiltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!