Liberálisok: Kásler Miklós mondjon le!

2019. július 01. 11:37

Kásler tegyen egy szívességet – írta a Liberális Párt hétfői közleményében.

2019. július 01. 11:37

A magyar egészségügy napja alkalmából a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekében arra kérjük Kásler Miklóst, mielőbb nyújtsa be lemondását – írta a Liberális Párt hétfői közleményében. Hozzátették: azonnali és radikális változtatásokra van szükség a magyar egészségügyben és annak irányításában.

„Már korábban is tarthatatlan állapotok uralkodtak, Kásler minisztersége óta azonban tovább súlyosbodott a helyzet. Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájának köszönhető, hogy még nem omlott teljesen össze a rendszer. Az orvoshiány miatt azonban osztályokat zárnak be, műtétek maradnak el, betegek halnak meg. Tegnap történt, hogy helyhiány miatt egy frissen műtött, szívbeteg, fogyatékkal élő férfit egyik kórház sem tudta ellátni, így öt órán át utaztatták egy klíma és szabad hely nélküli betegszállítóban. A szervezési káosz miatt folyamatosan csúsznak a szükségszerű egészségügyi beruházások, a kórházak felújítása és az új intézmények elindítása. A várólisták egy-egy betegség esetében akár több évre is nyúlhatnak” – írják.

Zárásul hozzáteszik: „Semmelweis Ignác napján szomorúan kell megállapítanunk, hogy a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai feltételek sem biztosítottak: sokszor még szappan és WC-papír sincs a kórházakban és a rendelőkben. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Kásler képtelen megküzdeni a feltornyosuló problémákkal az egészségügyben. Azonnali és radikális változtatásra van szükség. Ezért arra kérjük, tegyen egy szívességet a betegek és az egészségügyben dolgozókért, és mondjon le!”

(MTI-OS)

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. július 01. 22:22
Da, + a lószar ne legyen citrom!
hamusamu
2019. július 01. 21:34
És még mondja valaki, hogy Rejtő nem volt látnok a Winter tanárral.
CZoli71
2019. július 01. 17:05
Az rredeti témához: És a tarthatatlan állapot megszüntetése érdekében szívesen magukra vennék a hatalom nehéz terhét... Nagy pénzek vannak arrafelé.
nemecsekerno_007
2019. július 01. 17:05
Az SZDSZ kiscsoportos tagozata....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!