Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szólalt fel a kormány nevében, és reagált az elhangzottakra. Szerinte a szocialista képviselőnő beszéde „a baloldali hatalmi lökdösődés” része volt, ugyanis akkor szokták „lehúzni Budapestet”. Szerinte Kunhalmi Ágnesnek meg kell látogatnia Bukarestet, hogy meggyőződjön az általa elmondottakról. Annak alátámasztására, hogy Budapest mit ért el, felsorolta aokat az eredményeket, amelyeket „a budapestiek értek el”.
Szerinte az ellenzék a nyári meleget is „a kormány nyakába varrja”, de az elmúlt kilenc évben „több klímatizált busz és közlekedési eszköz” érkezett a fővárosba, mint korábban. Úgy fogalmazott: Karácsony Gergely szövetségesei csődtömeget csináltak a fővároból, annak eltűntetésére 217 milliárdos adósságot kellett átvállalni a fővárostól.
Szerinte az, hogy Karácsony Gergely hogyan vezetné a fővárost, abból tudható, ahogy Zuglóban folynak az ügyek. Ahol „az a rossz értelemben vett bravúr is előfordult” a parkolással, hogy komoly összegeket kell fizetni azért, de maga a kerületnek mégis veszteséges. Hozzáteszi: Karácsony azt állítja, nem tud róla, de az aláírása mágis rajta van a szerződésen. „Ezt így hogy?” – tette fel a kérdést Dömötör Csaba. Szerinte Karácsony Gergellyel „a Hagyó-Gyurcsány-Demszky-korszak” térne vissza Budapestre.