A DK már korábban döntött Von der Leyen támogatása mellett, az interneten, szavazói között szavaztatta meg a kérdést, vajon támogassák-e a német jelöltet. 50 ezren szavaztak, és többségük azt javasolta, hogy fogadják el, ezért a párt elnöksége – politikai okokat is figyelembe véve – Von der Leyen támogatása mellett döntött.
A Renew Europe frakció délutáni frakcióülésén határozott a támogatás mellett, így két magyar képviselője, a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna Júlia megszavazta Von der Leyent. A szavazás előtt nem sokkal kiadott közleményükben azt írták: Von der Leyen megszavazásával Orbán Viktor és populista elvbarátai további gyengülését várják.
Ha betartották a frakciófegyelmet, akkor így tett a 13, EPP-frakcióban ülő fideszes EP-képviselő is – kalkulál az Euronews, hiszen – mint ahogy emlékeztetnek rá – ők anyapártjuk márciusi felfüggesztéstől függetlenül továbbra is a képviselőcsoportban ülnek.