Dr. Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondóval a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmával beszélgettünk „Ribizli a világ végén: Régi magyar népmesék mai gyerekeknek” című kötetének bemutatója után, mely a Móra Kiadó gondozásában jelent meg és a szerző blogján futó Feminista Magyar Népmesék sorozatból válogatták össze.
***
Miért döntöttél úgy fiatal lányként, hogy a mesemondás lesz a hivatásod?
Nekem sokat meséltek a szüleim és a nagyszüleim is egyaránt, úgy nőttem fel, hogy folyamatosan meséket hallgattam tőlük, élő szóban, fejből. Teljesen természetes módon én is elkezdtem visszamesélni azokat a történeteket, amik nekem a leginkább tetszettek – osztálytársaknak, családtagoknak, barátoknak. Amikor egyetemista voltam, csak akkor tudtam meg, hogy a hivatásos mesemondó, mint foglalkozás létezik. Rögtön éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom.
Honnan tudtad meg, hogy létezik hivatásos mesemondás?
Egy mesét kerestem éppen, amikor az interneten rátaláltam angol nyelvű mesemondó konferenciákra, fesztiválokra. Kicsit alaposabban is utánajártam és megtudtam, hogy létezik a nemzetközi mesemondó mozgalom…
És te is nemzetközi mesemondó lettél, ami azt jelenti, hogy egyaránt mesélsz magyarul és idegen nyelveken is. Magyar népmeséket mondasz inkább, vagy külföldieket?
Amikor külföldön mesélek, akkor általában magyar mesét szeretek mondani angolul és spanyolul. A külföldi hallgatóságnak ugyanis leginkább a magyar mese a legérdekesebb egy magyar mesemondótól, illetve
mégiscsak feladatom, hogy Magyarországot és a magyar hagyományt reprezentáljam.
Itthonra viszont szeretek olyan meséket is hozni, amit a hazai közönség még nem ismer, tehát más népek, nemzetek történeteit.
Ha idegen nyelven mesélsz magyar népmesét, nem veszít az ízéből, az értékéből?
Mesemondáskor én elsősorban a történetre koncentrálok, szerintem az semmit nem veszít az értékéből. Emellett viszont kifejezetten szeretik a külföldiek, amikor magyarul szólalok meg mesélés közben. Elmondom nekik például magyarul, hogy „egyszer volt, hol nem volt”, vagy „az Óperenciás tengeren is túl”, üveghegy, kurta farkú kismalac és a többiek. Utána lefordítom, elmagyarázom nekik ezeknek a jelentését, eredetét és hogy mi, magyarok így fejezzük ki azt, hogy „once upon a time”. Így egy kicsit ők is elmerülhetnek a magyar kultúrának egy apró szeletében. Az, hogy a külföldi hallgatóságomnak mi jelent igazi különlegességet és mi az, amire kíváncsi, ha magyar mesét mondok, számomra rendkívül érdekes és gyakran igazi meglepetésként szokott érni.