Milyen az antikapitalista szex?
A termelés hozza létre a fogyasztót – ez pedig ugyanúgy igaz a szexuális szükségletekre, vágyakra és habitusokra is.
Ha nap mint nap a családokért dolgoznak, ha társadalmi szerepvállalásuk kivételesen inspiráló, ha életútjuk példaadó a helyi és tágabb közösségek, más családok számára, a Kopp-Skrabski-díj jelöltjei lehetnek.
Az idén tíz éves Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány egy, a céljaival szorosan összefüggő témában idén is pályázatot hirdet a Kopp-Skrabski-díj elnyerésére.
A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ezzel az elismeréssel hívja fel a figyelmet azokra a személyekre, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a társadalom lelki egészségének megőrzéséért, támogató közösségek létrejöttéért, a családbarát szemléletért, mások boldogulásáért, a kívánt gyermekek megszületéséért. Évente egy személy részesül e kivételes elismerésben, de az alapítvány rajta kívül különdíjjal jutalmaz egy – bármilyen pályán – közösen alkotó, együtt dolgozó házaspárt is.
Személyekre bárki javaslatot tehet. A Kopp-Skrabski-díj kuratóriuma június 30-ig várja a jelöléseket. A díj mindkét esetben 500.000 forint. Ezen kívül egy személy és egy házaspár közönségdíjban is részesül, melynek díja 300.000 forint. A közönségszavazás augusztus 1. és szeptember 15. között zajlik majd, a díjak átadására pedig 2019 októberében kerül sor.
A jelölésről az alábbi linken lehet tájékozódni és arra javaslatot tenni:.
Zsűritagok:
· Engler Ágnes, a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Tanszékének vezetője, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnöke, kuratóriumi tagja
· Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének klinikai igazgatóhelyettese
· Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója
· Skrabski Fruzsina, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke
· Skrabski Luca, Kopp Mária és Skrabski Árpád lánya, bíró
· Vigh József, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány ügyvezető igazgatója
2018-ban Gábor Mihalec párterapeuta, valamint Czeglédi Budai Katalin és Czeglédi Tibor bútorkészítő iparművészek kapták a Kopp-Skrabski-díjat. A közönségdíjat Judit Sződy négygyermekes szoptatási tanácsadó, a házaspároknak adható közönségdíjat pedig Nagy Péter egyházmegyei közoktatási munkatárs és Nagy Judit kardiológiai asszisztens vehette át.
A tavalyi jelöltekről és díjazottakról itt lehet bővebben olvasni.
Az előző évi, 2017-es jelöltekről és díjazottakról pedig itt.