Ez a világ egyik legszebb és legtragikusabb szerelmi története

A Recirquel Társulat új, Walk My World című produkciója két és fél óra intenzív utazás, amelynek során nem csak Aeneas és Dido kel új életre. Farkas Anita írása.

Az idei rendezvényt már itt tartják!
Új helyszínen, a korábbi szomszédságában rendezik meg az idei, 27. Telekom VOLT Fesztivált, amely június 25-én nyitja meg kapuit – jelentették be szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Lobenwein Norbert alapító elmondta: a rendezvény 1993-ban indult a Soproni Sportcentrum területén, amelyet hamar kinőtt a rendezvény. Onnan költözött a Lővér Kempingbe, amely 2018-ig több szomszédos területtel együtt adott otthont a VOLT-nak.
Itt nem volt lehetőség fejlesztésekre, 2016-ban a Modern Városok Program keretében azonban 1 milliárd forint értékű támogatást kapott Sopron egy szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására. A beruházás tavasszal indult el – mondta el az alapító. Elhangzott: a Harta felé található területet közművesítették, új víz-, szennyvíz-, és csatornahálózatot építettek ki.
(MTI)