Nagy István: Minden készen áll, hogy megkezdődhessen az aratás

2019. június 30. 12:57

Jó reménységgel néz az aratás elé az agrárminiszter.

2019. június 30. 12:57

Minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen az aratás, amely elé „jó reménységgel nézünk” – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a közmédia újságíróinak a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin.

A miniszter hozzátette, hogy várakozáson felüli eredményekkel számolnak, mert rosszabb átlaghozamokra számítottak. 

Kitért arra is, hogy a magyar gabona húszmillió ember ellátását biztosítja, s azt az exportmennyiséget, amellyel számolnak, teljesíteni tudják, mert a termésátlagok jelentősen nem csökkentek és a kompenzálásokkal a tavalyi eredményeket is meg lehet haladni. 

Nagy István beszélt arról is, hogy a tavalyi németországi nyolcszázalékos exportvisszaesés a folyók alacsony vízállásával magyarázható, mert a hajók nem tudták elszállítani a gabonát. Reményei szerint a vízállás idén kedvezni fog az exportnak. 

„Nagyon keményen megdolgoztak” 

A Dunakilitin első alkalommal megrendezett Péter-Pál napi falunapon és aratóünnepen az agrárminiszter arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben az aratónapi ünnepség elfeledett volt, ami meglátszott az agrárium megbecsültségén. 

Szükség van az ilyen ünnepekre, hogy eszünkbe jusson, amikor az étel az asztalon van, hogy valakik ezért „nagyon keményen megdolgoztak” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy ha ezt a becsületet és tiszteletet vissza tudjuk szerezni az agráriumnak és a földműveseknek, akkor tudunk utánpótlásról gondoskodni. 

Rajtunk múlik, hogy a 21. században milyen szerepet szánunk a mezőgazdaságnak – mondta a miniszter. 

Nagy István közölte, ha elővesszük azokat az értékeket, amelyek fontosak számunkra, amelyektől magyarok vagyunk, akkor ezek a hagyományok összetartanak bennünket, erőt adnak és megmutatják, hogy hol a helyünk a 21. században. 

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2019. június 30. 20:18
El van maradva, Miniszter Úr! Ma reggel meg délután jártam Bicske és Felcsút között kocsival, és már voltak tarlók. (Learatott gabonaterületek:)))))
Valodi
2019. június 30. 17:44
Az aratási NER helyzet: Csányi Sándor - "Tulajdonosa a Baranya megyében működő Bóly Zrt.-nek, amely 2029-ig 14 748 hektárt, valamint a Tolna megyében üzemelő Dalmand Zrt.-nek, amely 2051-ig 10 667 hektárt bérel a magyar államtól. Az üzletember érdekeltségébe tartozó Bonafarm Zrt. adásvételi szerződés keretein belül felvásárolta 2017-ben a pápai Agro-Invest Kft. üzletrészét. A pápai cég több, mint 10 000 hektár földterületen gazdálkodik.." "... itt mutatkozhatott be idén Mészáros Lőrinc 37 ezer hektárt birtokló, az ország másik leggazdagabb emberének, Csányi Sándornak a cégére, a Bonafarmra igencsak hajazó vállalata.... Amit Csányi Sándor évtizedek alatt felépített, azt a Mészáros család pár év leforgása alatt megteremtette. Most az a helyzet, hogy a Talentis Agro Holding 38 ezer hektáron gazdálkodik, 12 céget foglal magába, azok leányvállalataival együtt közel negyvenet. Borászatban, tojástermelésben, sertéstenyésztésben is érdekelt, a tejtermelésben pedig az élbolyban van. A sajtó folyamatosan beszámolt azokról a lépésekről, ahogy Mészáros Lőrinc bevette ezeket a cégeket. Végül tavaly októberben jelentették be a Talentis Holding megalakulását, majd röviddel ezután az is kiderült, hogy Simicska Lajos átmenetileg Nyerges Zsoltnál parkoló agrárcégei is Mészárosékhoz kerülnek, így érték utol Csányit szuperszonikus sebességgel. A Talentis Holdingból mára konszern lett, amely hatezer tejelő szarvasmarha tulajdonosa, sertéstelepei 52 ezer állat befogadására alkalmasak, 240 ezer tojóval 60 millió tojást állít elő, de malom is van a portfólióban. A szántóföldi termeléssel főként a saját állományaik takarmányát állítják elő. Vannak szőlőik Etyeken, Somlón, Balatonnál és Tokajban is, a termést két pincészetben dolgozzák fel. A vadgazdálkodást 42 ezer hektáron folytatják, szálláshelyekkel várják a vadászokat - Bélmegyeren is, ahol botrányos körülmények közt akarták átvenni a vadásztársaság irányítását." https://hvg.hu/gazdasag/201905.. "Schmidt Jenő TÖOSZ elnök, 2018) „... Azok a falvak lesznek még nehéz helyzetben, amelyek környékén túl jó a föld, ugyanis a nagybirtokos mezőgazdaság nagyon kevés embernek ad munkát... .a 3100 önkormányzatból 2700-nak szinte nincs adóbevétele, csak a központi költségvetésben meghatározott támogatásból gazdálkodik." https://www.penzcentrum.hu/ott.. Borzongó kíváncsisággal várom a fényes NER jövőt - Csányi Pick Bonafarm Mizo SánDON szalámi Mészáros Incitatus Búzakalász 66 kenyérrel, Orbán Cipolla Viktor jegyre, Pintér Olajbányász SánDON TEKesei kádárkolbászos biztosításával - persze csak annak, aki meg tudja fizetni!
pollip
2019. június 30. 14:47
Olvasd el a ps-en a szocik hatalomátmenteset a rendszerváltáskor. A mezőgazdaság jó teljesítménye mindnyájunk érdeke és köszönet érte. Nem is értem, miért minuszoljak egyesek? Arról van szó, amit ők is meg fognak enni:-)))
Lotti
2019. június 30. 13:40
Megint bejött a régi mondás igazsága : májusi eső aranyat ér. (Pedig az áprilisa szárazságban csak fél termésre számítottak).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!