A kiállítás egyik képe azt a kápolnát mutatja, amely a világ legnagyobb, Krisztus előtt épült piramisának tetején áll. Kahlo fotózott barokk templomokat is, e képeken természetes módon szövődik össze az Európában megszokott túldíszített barokk templombelső és -homlokzat az indiánkultúra vizuális világával. „Kahlo a mexikói táj és a trópusi éghajlat összeütközését is lefotózta, amit a szürrealisták mozgalma is használt: a vonat utat tör a dzsungelbe”.
Apa és lánya
Számos fotó elkészültének részese volt lánya, Frida is, aki gyerekként, majd fiatalként ott volt apja több országjáró utazásán. Mint a kurátor fogalmazott, talán Guillermo kamerája rögzítette a legérzékenyebben Frida arcát. Frida apja 1941-ben bekövetkezett halála után tíz évvel festette meg Guillermo portréját, amelyre a rá jellemző szignószövegben rejtélyes módon a fotós magyar-német származásáról írt (egy 2005-ben kiadott német album részletesen cáfolja ezt).
„A Frida országa cím arra utal, hogy sokak számára Frida Kahlo, a festőművész maga Mexikó. A kiállítás nem pusztán Mexikóról szól, a két művész sokrétű kapcsolatáról is. Frida sok mindent megőrzött apja képalkotó technikájából festői életművében” – hangsúlyozta Medve Mihály.
Kahlo megörökítette az 1910-es évek elején emelt mexikóvárosi Nemzeti Színházat (Teatro Nacional) is, amelynek építésén Maróti Géza volt a belsőépítész és a díszítő szobrász. Maróti Róth Miksa bevonásával üvegfüggönyt is tervezett az épületre, ezt az első világháború kitörése miatt végül a Tiffany cég valósította meg.