Budapest-csomagot jelentett be a Párbeszéd

2019. június 18. 12:30

Karácsony Gergely és Szabó Tímea közös sajtótájékoztatón mutatta be pártjuk budapesti terveit.

2019. június 18. 12:30

A Párbeszéd beterjeszt egy „Budapest-csomagot” az Országgyűésben – közölte az ellenzéki párt társelnöke, frakcióvezetője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Szabó Tímea kijelentette: Orbán Viktor folytatja az átverést, amikor a fővárosról beszél. Miközben azt hangoztatja, hogy Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármesterrel felvirágoztatta Budapestet, valójában „kivéreztetés” zajlik. A zöldfelületek csökkennek, a lakók megfulladnak a légszennyezettségtől, egyre rosszabb és drágább a közösségi közlekedés – sorolta.

Azt mondta, a 160 milliárd forintos „Budapest-csomagnak” megvan a forrása, mint ahogy az egészségügyre és az oktatásra is maradna elég. A 2020-as költségvetésben ugyanis már megint jut 85 milliárd Orbán Viktor Várba költözésére, 77 milliárd a paksi beruházás folytatására, 75 milliárd pedig „a propaganda-televízióra” – fogalmazott. A „felesleges költések” összesen csaknem 300 milliárdot tesznek ki, ezt fordítaná a Párbeszéd egyebek mellett a „Budapest-csomagra”.

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje azt mondta, hogy mindarra bőven jut pénz, ami Orbán Viktor miniszterelnöknek fontos, arra azonban nem, ami a budapestieknek az. Megjegyezte: a kormány még a választás évében sem hajlandó arra, hogy olyan fejlesztéseket támogasson, amelyek valóban a fővárosiak életminőségét javítják, helyette más projekteket „erőltetnek”, például a Városliget vagy a Vár átalakítását.

A Párbeszéd 85 milliárd forintot a lakhatásra csoportosítana át: önkormányzati bérlakások felújításához, bérlakásépítéshez és magánlakások energetikai korszerűsítéséhez biztosítana forrásokat; 70 milliárdból részben a budapesti közösségi közlekedés finanszírozását oldanák meg, az elővárosi vasútra ebből az összegből 40 milliárdot adnának; intenzív zöldterület-fejlesztésre 4 milliárdot fordítanának, 3 milliárdból pedig bizonyos fővárosi színházakat támogatnának, „a tao-rendszer károsultjait” – sorolta Karácsony Gergely. Úgy értékelt, hogy a teljes költségvetésben csupán apró átcsoportosítást hajtanának végre, ezzel azonban Budapest nagy lehetőséget kapna arra, hogy elinduljon egy másik úton.

(MTI)

 

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogas paduc
2019. június 19. 14:14
Hogy lehet a parkolásból veszteséget termelni? Bedobja az autós a pénzt az automatába, oszt nem kap érte semmit. S veszteség lesz a vége . Lehet, hogy praktikusabb lenne ingyért parkolni Zuglóban. Ha a Karigeri irányítaná a drog és a leánykereskedő és embercsempész maffiát, azt is becsődöltetné.
tothcsaba-XSV
2019. június 18. 20:06
Egy ilyen undotító nöt voltak az ó budai kerületben beszavazni,ez is bizonyitja a kerület primitirségét . Ez az aljas nő nem a kerületért csupán a soros pénzéért képes a legundorítobb megnyilvánolásokra. Ez az aljadék nem képviselőségre de még egy utcai wc- s kiszolgálásra sem alkalmas.Egy undorító szemét még k...ának sem alkalmas mert azok is kiutálnák öt.
sersem4
2019. június 18. 19:34
Megtoltottek a Kossuth teret. ...
Pietrosz2.0
2019. június 18. 18:01
Szerencse hogy itt vagy nekünk a cipőméreteddel megegyező IQ-ddal.Mesélj a dráguló közösségi közlekedésről,valamint a zöldterületek csökkenéséről.Nyilvánvalóan egyik sem igaz,de teneked nem tűnik fel a hazugság,annyira ostoba vagy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!