A kormánypárti politikus azt mondta: hogy Karácsony Gergely egy módosító javaslatával kapcsolatban felmerült bennük a közveszéllyel való fenyegetés bűntettének gyanúja. Közölte, az ellenzéki politikus indítványában arról ír, a fővárosi patkányfertőzöttség miatt katasztrófaveszély áll fenn, de mindez éles ellentétben áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleményével.
Karácsony Gergely jogilag és erkölcsileg is aggályos módosító javaslatot nyújtott be – folytatta Borbély Lénárd –, mivel azzal azt szerette volna elérni, hogy a közbeszerzési döntőbizottság közbeszerzés megkerülésével a régi céget bízza meg a patkánymentesítéssel. A kormánypárti politikus szerint ez azért is furcsa, mert Karácsony Gergely tavaly a Fővárosi Közgyűlésben megszavazta a jelenlegi közbeszerzési szerződés aláírását. A XXI. kerület vezetője több városrész polgármesterével folytatott konzultációra hivatkozva kijelentette: nincs patkányhelyzet, szerinte csak azt történt, hogy a főpolgármesterségre pályázó Karácsony Gergely álhírekkel próbálja visszatornázni az alkalmatlansága miatt csökkenő népszerűségét.
Hatósági segítséget kért Karácsony
Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt az Országos Katasztrófavédelem főigazgatójának segítségét kérte kedden Budapesten, hogy a főváros közbeszerzésen kívüli, közvetlen megbízást adhasson a patkánymentesítést korábban évtizedekig sikeresen végző cégnek. Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke azt követően ismertette javaslatát sajtótájékoztatón, hogy azt a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottsága leszavazta és a patkánymentesítéssel tavaly közbeszerzési eljáráson öt évre megbízott konzorciumot kérte fel egy az alapfeladatokon túli, nyolc hónapig tartó intenzív irtásra.
Karácsony Gergely szerint a testület kormánypárti többsége rossz döntést hozott, ugyanis újabb forrásokat adott egy olyan, szerinte alkalmatlan cégnek, amelynek nincsenek megfelelő referenciái. Hozzátette, a mostani döntéssel nem javul majd a helyzet. Karácsony Gergely kérdésre közölte, a kormányhivatal adatközlésének hiányában a "brutális mértékben" megnövekedett lakossági észlelésekre hivatkozva állítják, hogy elszaporodtak a patkányok. Kitért arra is, nem tekintik kampányügynek ezt a helyzetet, azt szeretnék, ha ez már az őszi önkormányzati választás előtt megoldódna és a budapestiek más témák alapján dönthetnének. "Nem hiszünk abban, hogy minél rosszabb, annál jobb" - mondta.