Budapesten akcióztak az ellenzék „angyalai”

2019. március 04. 15:10

Újabb hétfő, újabb ellenzéki tiltakozó akció, ezúttal a Váci úton.

2019. március 04. 15:10

Megint az utcára vonultak ellenzéki képviselők, hétfőn az Országgyűléstől a Nyugdíjfolyósító Intézetig gyalogolnak el – tudta meg a Mandiner. Útközben több telefonfülkén lévő kormányzati plakátot fújtak le piros festékkel, egyik helyen Juncker és Soros fejét egy „STOP” felirattal „takarta le” festékkel Szél Bernadett, Szabó Tímea és Bangóné Borbély Ildikó. Varju László DK-s képviselő is beszállt a festékes tiltakozásba, ő az „Orbán hazudik” feliratot fújta az aszfaltra ennél a telefonfülkénél.

Azzal kapcsolatban, hogy miért akarnak a Kossuth tértől az Árpád hídig gyalogolni, egy közös sajtótájékoztatót tartottak. Ezen bejelentették, hogy a kormányzati szolgálati jogviszony bevezetése miatt – ez azt jelenti, hogy napi 9 órás lesz a munkaidejük a kormányhivatalokban dolgozóknak, valamint teljesen átalakul a cafeteria-rendszer – tiltakoznak azzal, hogy tesznek egy pár kilométeres sétát. Ezen – ahogy a Kettő Mérce másik tudósításában volt látható – több plakátot is hasonlóképpen tettek nehezen felismerhetővé.

Összesen 175 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalom
2019. március 04. 22:15
Ez a sok kreten megit lukra futott! El kellene olvasni a tv-t, meg is kellene erten!
Anonymtalan
2019. március 04. 19:17
Nekem aztán mutahatnátok az igazolványotokat, meg a kurva erős képeiteket a nyugat8i csicska médiátokban, meg a műbőgéseteket, nálam akkor is fényesre kellene sikálnotok buszmegálló üvegeit. Mert ha nem, nos, akkor én fújom le a pofátokat festékszóróval. Örüljetek, hogy Orbánnal áltok szemben.
Mutimi
2019. március 04. 19:03
Legalább világos, ki melyik oldalon áll. Aztán ne játsszák a sértődöttet, ha nem felejtjük el.
Peter8811
2019. március 04. 18:12
A TKOM ki fogja számlázni nekik a takarítási költséget.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!