Elhunyt Baló György

2019. március 18. 15:43

Az ismert televíziós újságíró 71 éves volt.

2019. március 18. 15:43

A halálhírről a hirado.hu számolt be.

Baló György 1947-ben született Budapesten. 1965-ben érettségizett, majd felvették az ELTE magyar–angol–német szakára, ahol 1970-ben szerzett bölcsész diplomát.

Diplomájának megszerzése után az MTV Híradójánál kezdett el dolgozni, előbb gyakornokként, majd szerkesztő-műsorvezetőként. 1989 és 1990 között az MTV 2-es csatorna igazgatója és a televízió választási irodájának vezetője, majd 1991-ig a Napzárta főszerkesztője volt. 

1997-től a kereskedelmi televíziózásba ment, a TV3 műholdas országos kereskedelmi csatorna vezérigazgatója volt annak 2000-es megszűnéséig.

2000-ben visszatért a Magyar Televízióhoz. 2010 júniusától nem került képernyőre. 2012. január 13-án távozott az MTV-től. 

Baló György 2015-től az RTL-nél műsort kapott Magyarul Balóval címmel.

Utolsó hónapjaiban visszavonult a tévézéstől, mondván: pihenésre és kezelésre van szüksége.

Balót 1982-ben Rózsa Ferenc-díjjal, 1988-ban Balázs Béla-díjjal, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjjal, 2017-ben Prima Primissima Díjjal tüntették ki.

Volt felesége Morvai Krisztina jogász, jobboldali politikus. A Kreatívnak adott 2016-os életút-interjújában erre is kitért: „Persze mást gondoltunk és gondolunk a világról. De ő ettől függetlenül kivételes tudású és tehetségű büntetőjogász és egyetemi oktató. És édesanyja számomra mindennél és mindenkinél fontosabb ikerlányainknak, ez örök kapocs”.

(Életrajzi forrás: Wikipedia)

Összesen 225 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2019. március 20. 17:39
Nagyjából három éve kezdődött a baj, akkor lett rosszul Gyuri – mondta a Blikknek a hétfőn elhunyt Baló György tévés szerkesztő, műsorvezető egyik barátja. Sorra jöttek a vizsgálatok, mire kiderült, mi a baj. Többféle kezelést kipróbáltak nála, amelyek nagyon megviselték őt, de mindig reménykedett. A barát arról is beszélt, Balónak ikerlányai voltak, imádta őket. A lányoknak februárban volt a születésnapja, akkor még felköszöntötte őket, együtt ünnepeltek a kórházban, sokat nevettek. Jó volt a kapcsolata exfeleségével, Morvai Krisztinával is, volt, hogy a politikus vitte kezelésre Balót. A műsorvezető január 8-án jelentette be, hogy pihenésre és orvosi kezelésre van szüksége. Hétfőn halt meg.
m.hunor
2019. március 19. 10:32
Részvétem a családnak.
Nuttika
2019. március 19. 09:24
Isten nyugosztalja. A bértollnokoknak pedig nem kívánok többet, minthogy mikor ti gyászoltok, akkor is ilyen ocsmány fröcsögések legyenek az elhunyt szerettetekről. Miért nem lehet befogni a pofátokat és ha már elismerni nem akarjátok a munkásságát, legalább a végtisztességet megadni?! Miért kell fröcsögni minden gyászhír, vagy kisbaba születésének híre alatt? Ennyire fáj? Szánalmasak vagytok.
Berecskereki
2019. március 19. 07:30
Tisztelt Rajcsányi Gellért úr! Meggyőződésem, hogy vannak olyan témák, amikor szükséges lenne a kommentek letiltása. Ezek közé tartozik a halálhírközlés. A hozzászólásokból jól látszódik a provokálás, a pejoratív megnyilatkozások. Ezek a hozzászólások sértik az elhunytat, a hátramaradottak gyászát. Így közvetve a Mandiner is támogatja ezt az elítélendő magatartást. Hivatkozva a leírtakra kérem; Szíveskedjenek levenni és törölni az összes hozzászólást és a jövőben javaslom a halálhírközlésnél a kommentelés letiltását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!