Ennek a filozófiának nagyon fontos eleme, hogy a gyermekekre nem teherként, hanem erőforrásként tekintenek. Cél, hogy egészséges korfájú legyen a magyar társadalom, a magyar nemzet – mutatott rá, és kiemelte: igyekeznek minden segítséget megadni a fiataloknak a felelős gyermekvállaláshoz. Minden magyar gyermek egyformán fontos, szülessen bárhol a világon – fogalmazott a helyettes államtitkár, majd kitért a Köldökzsinór program anyasági támogatására, illetve a babakötvényprogramra. Az igények háromnegyede tavaly a Kárpát-medencéből érkezett - jegyezte meg.
Beszámolt a családvédelmi akciótervről is, kiemelve, hogy a tervezett intézkedésekre nemcsak a kormány, hanem az egész magyar társadalom büszke lehet.
A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága második alkalommal szervezte meg a hétvégi magyar iskolák találkozóját Budapesten, a rendezvényre több mint 100 iskolavezető és pedagógus érkezett a világ minden tájáról. Míg a tavalyi esztendőben 22 ország 70 iskolájából érkeztek pedagógusok, idén már 27 ország 95 iskolájának képviselője vett részt a rendezvényen. Az új országok között szerepel Ciprus, Csehország, Izland, Chile és Uruguay.
Az államtitkárság háttéranyagában kiemelte, hogy a tavalyi évben első alkalommal, hagyományteremtő céllal életre hívott konferencia a Magyar Diaszpóra Tanács mellett a második olyan fórum, amelynek célja, hogy lehetőséget teremtsen az anyaországtól távol, a diaszpórában élő, magyar nyelvű oktatásban dolgozók számára a találkozásra, szakmai továbbképzésre és tapasztalatcserére.
Az egész napos rendezvényen a pedagógusok előadásokon vesznek részt a kétnyelvűség, oktatásszervezési tapasztalatok, magyar nyelvvizsga a diaszpórában, ifjúsági programok a diaszpórában témakörökben, amit a késő délután folyamán népzenei és kézműves foglalkozások követnek.