Kiemelték: napjainkban az Európát érő migrációs kihívások tekintetében sokat hallani Észak-Afrikáról, az úgynevezett arab tavasz óta nemcsak a szubszaharai régió lakosai jelentek és jelennek meg nagy számban Európa kapuinál, hanem a Magreb-országok lakói között is számottevő az elvándorolni igyekvők aránya.
Mindez nem meglepő, hiszen a térségben a politikai káosz, az illegális migráció, illetve a fegyver- és embercsempészet mindennapos kihívást jelent – tették hozzá. Megjegyezték: ebből a szempontból Marokkó stabil pontnak tűnik a térségben még úgy is, hogy az országot dél felől Ceuta irányába átszelni igyekvők – ha nem is látványosan –, de azért nagy számban jelen vannak a nyugat-afrikai ország városainak utcáin.
A Migrációkutató Intézet tájékoztatása szerint a beszámoló – amely elérhető az intézet internetes oldalán – bemutatja az észak-déli migrációs útvonal telítettségi fokát, valamint Marokkó gazdasági és politikai kihívásait, mint például a Közel-Keleten harcoló fegyveresek hazatérése, vagy az iszlamisták egyre erősödő politikai térnyerésére.