Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Szijjártó Péter beszámolt tárgyalópartnerének arról, hogy Magyarországon átfogó haderőfejlesztés zajlik, amely nemcsak az ország biztonságát, hanem a NATO megerősítését is szolgálja.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a magyar védelmi fejlesztésekről tájékoztatta Rose Gottemoeller NATO-főtitkárhelyettest Budapesten – közölte a tárca kedden az MTI-vel.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében hangsúlyozták: Szijjártó Péter beszámolt tárgyalópartnerének arról, hogy Magyarországon átfogó haderőfejlesztés zajlik, amely nemcsak az ország biztonságát, hanem a NATO megerősítését is szolgálja.

A tárcavezető megerősítette, hogy Magyarország továbbra is erején felül vesz részt a NATO-műveletekben, ennek jegyében hetvennel növeli koszovói kontingense létszámát, negyven katonával pedig a hozzájárulását az afganisztáni misszióhoz – tették hozzá.
Emellett Magyarország az idén négy hónapon keresztül részt vesz a balti államok légvédelmében.
Végezetül Szijjártó Péter jelezte a szövetség főtitkárhelyettesének, hogy „Magyarország semmilyen geopolitikai vonatkozásban nem fogja feláldozni a kárpátaljai magyar közösséget, és elvárja Ukrajnától, hogy tartsa tiszteletben az ott élő magyarok jogait" – áll a KKM közleményében.
Rose Gottemoeller Budapesten részt vett a KKM szervezésében hétfőn kezdődött nagyköveti értekezleten, továbbá tárgyalt Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel is.
(MTI)