Mint megtudtuk kollégáinktól, a kormány részről Novák Katalin, az EMMI államtitkára szólalt fel, mikrofon nélkül, ugyanis mint kiemelte, „családi körben” vannak. Ő felszólalásában a gyermekvállalásról beszélt: felsorolta a családvédelmi 7 pontot, majd azt fejtette ki, hogy a kormány tudja, mekkora teher a gyerekvállalás, ezért könnyíteni szeretnének rajta továbbra is.
Kora délután 14 óra körül – a visszajött Jobbik-frakció jelenlétében – letette az esküt a Bencsik János – jelentették munkatársaink. Ő az a jobbikos politikus, aki Gyöngyösi Márton elhíresült listázós kijelentését azzal egészítette ki, hogy szerinte az Egyesült Államok kormánya „izraeli ügynökök” kezébe került – erről itt írtunk bővebben.
Eközben az ellenzéki képviselők a parlamenti folyóson tartottak közös sajtótájékoztatót: a Facebookon közvetített eseményen Varju László bejelentette, az összes ellenzéki képviselő az esztergomi Suzuki-gyárhoz fog menni. Tóth Bertalan, az MSZP elnök úgy fogalmazott, hogy minden intézkedés ellenére napról-napra kell élnie dolgozók millióinak. Beszédében a szocialisták elnöke a multikat azzal vádolta meg, hogy visszaélnek a magyar munkavállalókkal.