„Mintha Orbán személyesen utálná a fákat és a füvet” – vitázott Karácsony Gergely és Horváth Csaba

2019. január 20. 17:19

Vitát tartották a baloldali előválasztás résztvevői. Horváth Csaba szerint „a NER-t csak erővel lehet legyőzni, kedvességgel, barátsággal nem”, Karácsony Gergely a budapesti Városházára költöztetné be a Transparency Internationalt. Hamarosan érkezik tudósításunk, addig is kiválogattuk a vita fontosabb mondatait.

2019. január 20. 17:19

Közeleg a baloldali előválasztás, vasárnap vitán ütköztette meg érveit Karácsony Gergely és Horváth Csaba. Délután háromra megtelt szocialista és párbeszédes notabilitásokkal a Hotel Flaminco nagyterme, csak úgy kapkodtuk a fejünket. Megjelent – a teljesség igénye nélkül – Molnár Gyula, Bangóné Borbély Ildikó, Tordai Bence, Korózs Lajos, Nyakó István, Hiller István, Baja Ferenc, Mesterházy Attila, Komjáthi Imre, Gurmai Zita, Kökény Mihály, Molnár Zsolt, Kocsis-Cake Olivio, Barabás Richárd sőt Lamperth Mónika is, aki, úgy tűnik, befejezte pihenését.

Hamarosan érkezik tudósításunk, addig is kiválogattuk a vita fontosabb mondatait:

  • Horváth Csaba harciasabb hangot ütött meg, szerinte „a NER-t csak erővel lehet legyőzni, kedvességgel, barátsággal nem”. Épp ezért elképzelhetetlennek tartja, hogy fideszes polgármester-helyettest nevezzen ki (ezzel Karácsonynak vágott oda, a zuglói polgármesternek ugyanis van fideszes alpolgármestere). Karácsony azt válaszolta, Zuglóban bebizonyította, hogy lehet ellenszélben egy önkormányzatot vezetni, Zuglóból nem lett Esztergom.
  • Horváth Vitézy Dávidot is támadta, vele a „családi pedigréje” mellett már csak azért sem működne együtt a szocialista politikus, mert ő írta alá az elektronikus jegyrendszerről szóló szerződést.
  • Karácsony Gergely szerint ugyanakkor Vitézy kiváló munkát végzett, nem érdekli, hogy kinek a rokona, a közönség is megtapsolta ezt a kijelentést.
  • Horváth elmondta: ha kell, ki fogják kényszeríteni, hogy a budapestiek adójából minden tizedik forint a fővárosnak jusson.
  • Horváth azt ígérte, minden születendő gyerek után el fognak ültetni egy fát Budapesten, ez évente 15 ezer fa elültetését jelenti. Arra is ígéretet tett, hogy évente százezer négyzetméternyi parkot fognak kiépíteni. „Mintha Orbán személyesen utálná a fákat és a füvet” – fogalmazott. Horváth emellett az utakat is lesüllyesztené a föld alá, ahol lehet. Karácsony szerint ez már túlzás.
  • Horváth szerint a BKK a város leginkább környezetszennyező vállalata, közvetetten évente kétezer ember haláláért felelős. Megválasztása esetén a buszokat rögtön elektromos meghajtású járművekre cserélné. Karácsony úgy véli, ez is túlzás, ez csak hosszútávú projekt lehet.
  • Orbán felköltözött a Várba, nem tudta, hogy ott múzeumok vannak, mivel még sohasem járt azokban. Ezért akarja kitelepíteni őket a Ligetbe” – fogalmazott Karácsony.
  • Mindkét jelölt leállítaná a Liget-projektet. Karácsony megtiltaná, hogy a Városligetben bármilyen épületet fel lehessen húzni.
  • Karácsony megígérte, hogy megválasztása esetén önálló kulturális alapot hozna létre a tao-rendszer kivezetése miatt károsult független színházak megsegítésére. Arra is ígéretet tett, hogy megnyitná az állampolgárok előtt a budapesti városházát, ott működhetne például a Transparency International, a Levegő Munkacsoport.
  • A vita végén felszólaló DK-s Gy. Németh Erzsébet elmondta: a Gyurcsány-párt teljes mellszélességgel kiáll az előválasztási folyamat mellett, az a cél, hogy megtalálják a „Tarlósverőt”.

Összesen 198 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2019. január 21. 08:58
Két tehetségtelen, hatalom vágyó gerinctelen alak vitája.
Newman
2019. január 21. 08:30
Én csak annak a "független civil" vagy "demokrata kaméleon" esetleg "elvtársi szocialista" főpolgármester jelöltnek hiszek, aki nyakonönti magát egy vödör jeges vízzel!:)
hentes
2019. január 21. 07:14
Mi az hogy minden tizedik forint a fővárosnak jusson? Tízből tíz!! A parasztok dolgozzanak meg a pénzükért! "Nincs ingyenebéd" Élősködők.
serferi
2019. január 21. 03:32
K1G H1G
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!