A bevándorláspárti brüsszeli képviselőknek kellene befogadniuk a röszkei zavargások miatt elítélt Ahmed H.-t, ám azok, akik egykoron bőszen támadták Magyarországot, most nem tűnik úgy, hogy tolonganának egy elítélt bűnözőért. Az események mögött most is a Soros György, és az általa támogatott Amnesty International áll – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
„A magyar törvényeknek megfelelően került szabadlábra Ahmed H., de senki sem akarja befogadni. Azok, akik oly hangosan álltak ki mellette, azok számára most itt az idő, hogy fogadják be Ahmed H.-t” – tette hozzá a fideszes politikus. Hídvéghi Balázs írt személyesen levelet mai keltezéssel annak a 26 képviselőnek, akik a Soros György támogatta Amnesty International szervezésében szervezett akciók keretében táblákat tartva demonstráltak Ahmed H. szabadságáért.