Éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak

2019. január 04. 14:41

Rétvári Bence közölte: 2010 óta 10 százalékkal érnek többet a nyugdíjak.

2019. január 04. 14:41

Idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, a bankszámlákra január 11-én érkezik a megemelt nyugdíj, a posta pedig január 16-án kezdi meg a kézbesítést; egy átlagos nyugdíj esetében éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence felidézte: 2010-ben, amikor a Fidesz-KDNP megkapta a kormányzás lehetőségét, azt vállalták, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét megőrzik. Ez ambíciózus vállalás volt, mert a nyugdíjasoktól nem sokkal korábban vették el egyhavi nyugdíjukat, a nyugdíjkasszában pedig többszáz milliárd forintos hiány volt – fogalmazott.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kormánynak sikerült tartania ígéretét, sőt ennél többet is el tudott érni. Elmondta, hogy az idén a nyugdíjasok 2,7 százalékos nyugdíjemeléssel számolhatnak. A nyugdíjemelés egy átlagos nyugdíj esetében havi 3500 forintot, éves szinten 42 ezer forintot jelent. Az intézkedés 2,5 millió nyugdíjast érint – fűzte hozzá.

Rétvári Bence közölte azt is, hogy 2010 óta 33 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, az infláció mértékét levonva pedig 10 százalék körüli vásárlóérték-növekedésről lehet beszélni, vagyis ennyivel érnek többet a nyugdíjak.

Hozzátette: olyan rendszert hoztak létre, ami biztosítja, hogy a nyugdíjasok ne járhassanak rosszul. Ha ugyanis a tervezettnél nagyobb az infláció, akkor a különbözetet utólag, visszamenőlegesen megkapják a nyugdíjasok, ha azonban az infláció alacsonyabb a tervezettnél, akkor a különbözetet megtarthatják.

Az államtitkár szólt arról is, hogy nem csak a nyugdíjemelésekkel javították az idősek helyzetét. Példaként említette, hogy 2017-ben 24 milliárd forint, tavaly pedig 41,3 milliárd forintot fizettek ki nyugdíjprémiumként. Erzsébet-utalványt 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban kaptak a nyugdíjasok, összesen 81 milliárd forint értékben, a Nők40 programban pedig 240 ezer nő vett részt. A kormány a rezsicsökkentéssel is segítette a nyugdíjasokat, az Erzsébet-programban pedig 2010 óta 260 ezer nyugdíjas tudott részt venni – tette hozzá.

Rétvári Bencét kérdezték a szombatra tervezett ellenzéki demonstrációról is. Az államtitkár azt mondta: „a bevándorláspárti ellenzék folytatja a színészkedést”, ahogyan azt a parlamentben és a közterületeken tette korábban. A céljuk, ami a Soros-forgatókönyvben szerepel, hogy Magyarországot bevándorlóországgá tegyék, de mi ezt nem szeretnénk, mi ebben nem veszünk részt – fogalmazott.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2019. január 06. 20:42
A Matolcsy-Varga tandem nagyjából eltalálta a helyes arányokat, kéne már egy kis nyugi.
Mr. Black
2019. január 04. 21:08
Ha a bérek + 10 %!!! Akkor a nyugd .legalább 5% kellene kellene,hogy legyen... különben véglegessé válik a nyuggerek elszegényedése !!! Szopóágra kerülünk örökre !!!!
Berecskereki
2019. január 04. 19:09
"Az elmúlt évek gazdasági növekedésének egyik hajtóereje a foglalkoztatás bővülése és ezzel párhuzamosan a bérek emelkedése volt. Tegyük hozzá: mindkettőre szükség is volt. Míg Magyarországon 2010-ben a 15-64 évesek mindössze 54,9 százalékának volt munkája, addig ez az arány 2017-re 68,2 százalékra növekedett, miközben a 2018 szeptembere és novembere közötti időszakban 69,7 százalékra emelkedett. Ez azért is jelentős, mert míg 2010-ben a foglalkoztatási ráta tekintetében utolsók voltunk az Európai Unió tagországai között, addig 2017-re meghaladtuk a 67,7 százalékos uniós átlagot. " https://szazadveg.hu/hu/hirek/dinamikus-bernovekedes-magyarorszagon
nyugalom
2019. január 04. 18:57
Mennyi elégedetlen ember! Mégis miből vásárolnak, élnek, laknak? - egyre jobban?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!