Szávay még nem mondott le, a Jobbik szerint ez jogtechnikai kérdés

2018. december 07. 13:17

Azt szeretnék, hogy ne legyen üres mandátum, ezért keresik, hogy ki veszi majd át Szávay István helyét.

2018. december 07. 13:17

Jogtechnikai kérdésnek nevezte a Jobbik frakciójának szóvivője, hogy hét eleji bejelentése dacára képviselőtársa, Szávay István még nem nyújtotta be lemondását parlamenti mandátumáról.

Szilágyi György pénteki sajtótájékoztatóján  hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy ne legyen üres mandátum, ezért keresik, hogy ki veszi majd át Szávay István helyét. Jelezte: Szávay frakcióvezető-helyettesi posztjára Brenner Kolomant, jegyzői helyére Lukács László Györgyöt választotta a képviselőcsoport.

Szávay István hétfőn jelentette be a Facebook-oldalán, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról. A  Hír TV közölt egy videoriportot arról, hogy a képviselő a párt egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy nácibűz van.

A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de hozzátette, hogy a beszélgetés során később világossá tette, hogy csak viccelt. Az ellenzéki politikus az ügy miatt lemondott országgyűlési jegyzői és a Jobbikban betöltött frakcióvezető-helyettesi tisztségéről.

Hétfői bejegyzésében Szávay István azt közölte: a parlamenti megbízatásairól lemondással „arányos felelősséget” vállalt mindazért, „ami egy fél évvel ezelőtti, titokban rögzített magánbeszélgetésen elhangzott”.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sunsaci
2018. december 07. 16:49
Magvasi Adrián következne a listán, de félnek, hogy róla is van hangfelvétel...
formaegy
2018. december 07. 15:16
Komolyan! Még mindig azt hiszik, hogy hülyének tudják nézni az embereket??????? Jujjj, de egy hazug, gyalázatos, gerinctelen csürhe! Pffffff!
alex.leopardi
2018. december 07. 14:45
kit érdekel,ekkora fost én ne láttam,ha definiálnám akkor antiszemita balliberálisok lennének ezek a megélhetési szemetek
3M..
2018. december 07. 13:50
Szávay helyében nem mondanék le, sőt plusz tisztségeket vállalnék, ha van rá lehetőség. Semmi rosszat nem mondott, semmi rosszat nem tett. Belekötöttek és ő állta a sarat. Az akkor elhangzott állítását hitelt érdemlően pedig, azóta senki sem cáfolta. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!