Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az MSZP-s politikus visszatérhet a köztévé épületébe.
Kunhalmi Ágnes az ATV műsorának vendége volt, ahol az elmúlt napok eseményeiről beszélgettek. A képviselő kifejtette, hogy minden lehetséges módon együtt akarnak működni a többi ellenzéki párttal, a szakszervezetekkel és a civilekkel. Kunhalmi arról is beszélt, hogy mint országgyűlési képviselők szabadon mozoghattak volna a székházban, de gátolták őket, pedig nem zavarták meg a közrendet.
A műsor idején Áder János még nem írta alá a módosítást, ezért a Kunhalmi csak elképzelni tudta, hogy mi fog történni ebben az esetben: „ha aláírja akkor itt a vége". Úgy véli sem a népnek, sem az ellenzéknek nem lesz hova hátrálnia így, „ez egy hosszú küzdelem lesz".

Az MSZP politikus –akit szinte felejthetetlenné tett a köztévés esése – kijelentette: „fognak még látni bennünket az MTVA székházában”!