Bemutatta választási programját a Jobbik

2018. december 04. 17:09

„Stabil nemzetállamiságról aligha beszélhetünk”, „banánköztársasági szinteket súroló” ország vagyunk, ami jelenleg még csak nem is szabad – derült ki a Jobbik választási programját bemutató eseményen, ahol megtudtuk, hogyan változtatna mindezeken a párt.

2018. december 04. 17:09

A Biztonságos Európát, szabad Magyarországot! gondolat áll a Jobbik kedden Budapesten bemutatott európai parlamenti választási programjának középpontjában. Gyöngyösi Márton, a párt elnökhelyettese, frakcióvezetője a dokumentumot bemutatva hangsúlyozta: céljuk megtalálni a központi és a tagállami kézben lévő hatáskörök egyensúlyát azért, hogy minél jobban szolgálja a magyar érdekeket a válaszútra érkezett, a jövő májusi választás után átalakuló törésvonalak mentén működő Európai Unió működése.

Arról beszélt: hozzáállásuk alapja, hogy közös európai identitás híján nem lehet föderalizálni az uniót, ugyanakkor a globalizációnak kiszolgáltatottság közepette „stabil nemzetállamiságról aligha beszélhetünk”, ezért meg kell találni, melyik feladatot lehet jobban ellátni országos, és melyeket közösségi szinten.

A hármas alap

A program három fő témájaként a fizikai, az egzisztenciális és az őshonos kisebbségek szülőföldön boldogulását autonómiával elősegítő biztonságot említette. Hangsúlyozta: a Jobbik ellenzi az illegális és korlátozás nélküli migrációt, akárcsak a kvóták bevezetését, a határzár mellett vannak, ugyanakkor „befeszülés” helyett felelősségteljes vitát tartanak szükségesnek a témában. A fizikai biztonság kérdéséhez sorolta azt is, hogy Európának, az Európai Uniónak a sokpólusú világban olyan nagyhatalmak – például az Egyesült Államok és Oroszország – között kell boldogulnia, amelyek a gyengítésével próbálkoznak.

Gyöngyösi Márton az egzisztenciális biztonságot szempontként említve hangsúlyozta: továbbra is célnak tekintik az azonos munkáért azonos juttatást biztosító bérunió megteremtését, a magyar gazdaságnak mind nagyobb gondot okozó elvándorlás megállítását, az életszínvonal javítását és a tudásalapú társadalom létrehozását. A biztonság harmadik elemeként említette az autonómia megadását az őshonos nemzeti kisebbségek számára.

Szabadság, Banánköztársaság

Magyarország jelenleg nem egy szabad ország – jelentette ki az ellenzéki politikus. Szerinte a korrupció felszámolásával és a kormánypárt által megszállt demokratikus intézmények hitelességének helyreállításával lehetne szabaddá tenni a most „banánköztársasági szinteket súroló”, bezárkózó, nemzetközileg elszigetelt, magányos és kiszámíthatatlan országot. Szólt arról is: már megkezdődött az európai parlamenti képviselői helyekre jelentkezők meghallgatása, reményeik szerint a február elején be is jelenthetik, kik kaptak helyet a listán.

Gyöngyösi Márton arra a kérdésre, hogy – Szávay Istvántól eltérően – miért nem mondott le 2012-ben, amikor a zsidó képviselők listázásáról beszélt a parlamentben, úgy nyilatkozott, hat évvel ezelőtt számos alkalommal bocsánatot kért  kijelentéséért. Bana Tibor, a Jobbik alelnöke – az európai ügyészséghez csatlakozás fontosságát hangsúlyozva – arról beszélt: lényegében minden olyan állam csatlakozott a kezdeményezéshez, amelyik részt vesz a közösség jogi és igazságügyi együttműködésében és nincsen takargatnivalója.

Orbán Viktor és kormánya abban az irányban halad, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból. A Jobbik ezt nem akarja – jelentette ki.  Hangsúlyozta, hogy pártjuk egy érdemi vitákon keresztül megújuló közösségben érdekelt.

(MTI)

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DrPepper
2018. december 05. 07:43
Jobbik jobban tenné, ha nem gyurcsány szövegírójával dolgoztatna, de gondolom így olcsóbb.
hátakkor
2018. december 05. 07:39
Az Egyesült Királyság kiválásával a Mozgalom akár 3..4 képviselőt is küldhetne az EP-be, ha nem esik be a Kétfarkú Kutya támogatottsága alá addigra. Akik már kiestek a szórásból: Chanad, Balóné, KáGéBéla, Zázri, Volner. Balczó a Szargentini jelentés de facto megszavazásával még próbál pedálózni. Ember emberének farkasa a Mozgalomban, a mobilteló Recordere mindenkinél be van készítve a nagy harcra.
Tatulus
2018. december 04. 21:43
Ez az "azonos munkáért azonos juttatást biztosító bérunió megteremtését" duma csak parasztvakítás. Ugyanis azonos bért akkor lehetne fizetni, ha kiadási oldalak is azonosak lennének. Angliában a lakásbérlés, a szolgáltatások árszívonala lényegesen magasabb. Jó lenne ottani bérből itt élni, de akkor meg az angol munkás hőbörögne és teljes joggal.
puszika
2018. december 04. 21:19
Kurvára sietnek az elvtársak! Mire eljön a választás napja már NEM IS LESZNEK!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!