A LIBE bizottság megszavazta a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést

2018. december 03. 19:52

Egy spanyol szociáldemokrata EP-képviselő a szavazást megelőzően kiemelte, úgy igazságos és méltó, ha az Európai Unió kiáll azok mellett, akik életüket kockáztatják azért, mert nem tudnak legális úton bejutni az unió területére.

2018. december 03. 19:52

Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) hétfőn megszavazta a migránsok legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést, ezt követően az EP plenárisa még december közepe előtt, Strasbourgban megszavazhatja a javaslatot.

Amennyiben a 37 támogató, 10 elutasító szavazattal és három tartózkodás mellett megszavazott határozatot az EP plenáris ülésén is elfogadják, azzal a LIBE képviselői fel kívánják szólítani az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.

Az elfogadott javaslat szerint a humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.

Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata EP-képviselő a szavazást megelőzően kiemelte, úgy igazságos és méltó, ha az Európai Unió kiáll azok mellett, akik életüket kockáztatják azért, mert nem tudnak legális úton bejutni az unió területére. „Most már tudják, hogy az Európai Parlament megteremteti a humanitárius vízumokat, hogy legális belépést biztosítson az arra igényt tartók számára"– mondta a képviselő.

A november közepén tartott európai parlamenti (EP-) plenáris szavazáson nem lett meg az abszolút többsége a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatnak, a jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért. A parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete másnapi úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely így gyorsított eljárásban ismét szavazásra bocsáthatta azt.

(MTI)

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2018. december 04. 09:31
"... az Európai Unió kiáll azok mellett, akik életüket kockáztatják azért, mert nem tudnak legális úton bejutni az unió területére." Anno Hitler katonái hogy örültek volna egy ilyen állásfoglalásnak. Végtére is ugyanebben a cipőben jártak: életüket kockáztatták, hogy bejussanak Európa országainak (a későbbi Európai uniónak) a területére. :-)
néhai Ch.Pilot
2018. december 04. 08:56
A hazaárulás minősített esete! Egészen elképesztő, hogy az Európai Unió képviselőinek többsége az ellenséges inváziós hadsereget nemcsak, hogy nem akarja feltartóztatni, de behatolását legálissá akarja tenni. Ez nem egyszerű ostobaság, ez megfizetett, szándékos rosszindulat, újra mondom: HAZAÁRULÁS! Méltó büntetése csak a H a L ál büntetés lenne! Gyakorlatilag az EU összes nyugati tagországában olyasfajta tüntetéseknek, összetűzéseknek kellene lennie EMIATT, mint amilyen Franciaországban Macron gazdaságpolitikája miatt. De a konzumidióta, agymosott nyugat-európai emberek (nem polgárok, hanem rabszolgák, birkák, zombik!), sajnos egyrészt nem is érzékelik a tényleges veszélyt, másrészt képtelenek cselekedni ez ellen. És sajnos biztos vagyok benne, hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr ezúttal téved: semmiféle átrendeződés nem lesz az Európai Parlamentben, ugyanezek a képviselők ugyanilyen arányban (vagy még rosszabban) lesznek bejuttatva. Nyugaton számottevő bevándorlásellenes politikai erők (pláne pártok) nincsenek. Gyengécskék vannak, de ezeket a liberális sajtó (átkozott legyen örökre!) azonnal a fasiszta címkével a partvonalon kívülre teszi, nem lesznek választhatóak. Vasfüggönyt, aknazárat, hadsereget Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia nyugati határára!
marós
2018. december 04. 08:15
Nincs tévedésben az akik a soros bandák által lefizetett szavazókat teszik felelőssé Európa tönkre tételéért.
zoles
2018. december 04. 01:18
Ez a Soros maffia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!