Doszpolyné Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke a tárgyalást követően az MTI-nek elmondta, a három éves munkaidőkeretet továbbra is eltúlzottnak és kezelhetetlennek tartják és felhívták a javaslatot beterjesztő országgyűlési képviselők és a kormányoldalt képviselő Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkárának a figyelmét, hogy a cégek nagy része most sem használja ki sem a rendelkezésükre álló maximális munkaidőkeretet, sem a túlmunkát. A hétfői tárgyalásig a felek átnézik az uniós irányelvet és megvizsgálják a környező országok gyakorlatát is, ezek alapján folytatódnak tovább az egyeztetések.
Ugyanakkor megjegyezte, előrelépésnek tekinthető viszont, hogy a javaslatot beterjesztő képviselő megígérte, az átlaghoz képest nagyobb megterhelésnek kitett munkarendben – idény jellegű, több műszakos és a megszakítás nélkül – foglalkoztatottak pihenőidejét duplájára emelik.
A Liga elnöke szerint Kósa Lajos megértette az érveiket, ezért a szakszervezeti vezető lát arra esélyt, hogy hétfőn már nem azzal a javaslattal találkoznak majd, amely szerdán került az Országgyűlés elé.