„Határozott meggyőződésünk, hogy a főváros a kormánnyal karöltve teljesen ellentétes irányban halad, amikor a hajléktalanság problémáját akarják megoldani: nem aluljárókat kell lezárni, hanem a hajléktalanok lakhatását megoldani és a munkavállalást elősegíteni. A hajléktalanokat nem büntetni kell, hanem a hajléktalanságból kivezető utakat kell biztosítani. Tudomásul kell venni, hogy a fővárosi hajléktalan-ellátás jelenlegi formái nem nyújtanak tartós megoldást, erre jellegükből adódóan nem alkalmasak. Ezért haladéktalanul hatályon kívül kell helyezni az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmához kapcsolódó jogszabályokat” – fogalmaznak.
„Ráadásul az aluljárók lezárásának megoldásával azoknak is aránytalan hátrányokat és nehézségeket okoznak, akikkel egyébiránt a legkevesebbet foglalkoznak, pedig állítólag a hajléktalanság kriminalizálása pont az ő érdekükben történik: a városlakóknak, a budapestieknek. Ez elfogadhatatlan és tiltakozásunkat fejezzük ki” – zárul a közlemény.
(OS-MTI)