Kitért arra: a „Borovszky”-sorozat magyar fénytörésben mutatja be a Kárpát-medencét, annak a nemzetnek a látásmódját tükrözve, amely a történelem forgatagában, ezer éven át mindig többséget – hol abszolút, hol pedig relatív többséget – alkotott, és alkot ma is a Kárpát-medencében, amely térségről természetesen az itt élő többi nemzeti közösségnek is megvan a maga története és látásmódja. A sorozatot méltatva a házelnök azt mondta, abból az egykor volt egész Magyarországot lehet megismerni sokszínű, változatos életében, azt az országot, amelynek közösségeit még nem választották el egymástól határok – sem fizikai, sem lelki értelemben.
Úgy fogalmazott: ha a térség XX. században született nemzetállamai olyan XXI. századi nemzeti államokká tudnak válni, amelyek nemcsak a nemzeti többségek, hanem a területükön élő minden őshonos nemzeti közösség önazonosságának és érdekeinek védelmére törekednek, akkor a Kárpát-medence népeinek és államainak földrajzi és történelmi egymásrautaltsága jövőalakító erő lehet Európában, olyan erő, amelynek mindenki a nyertese lehet. Hozzátette: a magyaroknak ez a szomszédaik számára szóló ajánlatuk, tervük a XXI. századra. Az önmagunknak szóló XXI. századi magyar terv lényege pedig az, hogy legyen ismét magyar gyarapodás a Kárpát-medencében, lélekszámban, lélekben és erőben egyaránt - mondta Kövér László.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy 1918 a magyaroknak ugyan megpróbáltatásokat, fájdalmakat és szétszakítottságot hozott, de nem szabad, hogy eltakarja előlük azt a sokszínű világot, amely több nép történelmi otthona volt. Ennek a régi Magyarországnak a gazdagságát mutatja be hitelesen Borovszky Samu monográfiája. A kiadvány egyszerre kínál ismeretanyagot, állít minőségi mércét a jelenkor törekvéseihez és emlékeztet minden lapján arra, hogy „áldozatos munkával és összefogással mi mindenre lehetünk képesek” – fűzte hozzá. A Borovszky Samu történész által is szerkesztett kiadvány a Méry Ratio Kiadó gondozásában jelent meg idén, 4200 példányban, kormányzati támogatással.
(MTI)