„Most, hogy a médiában megjelent információk szerint a BKK azonnali hatállyal szerződést bontott az elektronikus jegyrendszer beszállítójával, a 2021-es átadás is veszélybe került. Budapest a beruházáshoz szükséges 17 milliárd forintos hitelkeretből már több mint 5 milliárdot elégetett, az e-jegyrendszer bevezetésére azonban még így is éveket várhatunk, főleg úgy, hogy a szerződésbontás miatt most végtelen jogi hercehurca elé néz a főváros. A szerződések felbontására azután került sor, hogy a Liberálisok közérdekű adatigényléssel fordultak a BKK-hoz, hogy kikérjék azokat a jegyzőkönyveket, amelyekből kiderülhet, miért késik évek óta a beruházás átadása” – írják.
„A mérnök Tarlós István teljes alkalmatlanságát bizonyítja, hogy a fejlesztés még mindig nem történt meg. A fideszes városvető 2017-re ígérte az átadást, ami várhatóan még jövőre sem lesz kész. Milliárdokat szórtak el a semmire, és továbbra sem látni, mikor sikerül majd átadni az e-jegyrendszert. Ő és a BKK Igazgatóságának elnöke, Dr. Szegvári Péter egyaránt felelős azért, hogy ebben a ciklusban sem vezetik be Budapesten az e-jegyrendszert. Arra kérjük Tarlóst és kollégáját, vállalja a felelősséget, és kövesse meg a fővárosi tömegközlekedéssel utazókat az újabb bénázás és késlekedés miatt!” – zárul a közlemény.
(MTI-OS)