Egyesek szerint viszont nem valósult meg a Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglalt országmodell
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevében felszólaló Novák Csaba Zoltán, Maros megyei szenátor beszédében azt hangoztatta, hogy párbeszédre, közös jövőképre, a többség és a kisebbség viszonyának rendezésére van szükség Romániában. Kijelentette: az elmúlt száz évben nem valósult meg a Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglalt országmodell, továbbra sincs teljes egyenlőség a nemzetiségek között Romániában, ezért a romániai magyarok nem szemlélhetik ugyanúgy a centenáriumot, mint a román többség, hiszen amit a románok a nemzeti törekvések beteljesüléseként élnek meg, arra a magyarok veszteségként emlékeznek.
„Románia egy új jövőképet kell megfogalmazzon, és ennek része kell legyen a többség és a kisebbségek viszonyának mindenki számára elfogadható módon történő rendezése is" – mutatott rá az RMDSZ politikusa. A román parlament centenáriumi díszülése egyébként – ezúttal nem a magyar kérdés, hanem a szociálliberális kormánytöbbség és a jobboldali elnök, illetve ellenzék egymásnak címzett csípős megjegyzései miatt –meglehetősen feszült légkörben zajlott le.
Klaus Iohannis államfő ünnepi beszédében azzal vádolta a kormánytöbbséget, hogy eltávolodik a száz éve Gyulafehérváron kijelölt európai szellemiségtől, Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök pedig azon ellenzékieket támadta, akik Románia ellen szavaztak az Európai Parlamentben. Azzal mindkét oldal egyetértett, hogy a nemzeti ügyekben olyan összefogásra lenne szükség, mint száz évvel ezelőtt, de a megosztottság okát mindkét fél a másik táborban kereste.
Románia december elsején ünnepli Nagy-Románia létrejöttének századik évfordulóját. A centenáriumi ünnepségek csütörtökön Gyulafehérváron, a román kormány ünnepi ülésével folytatódnak, szombaton pedig a bukaresti diadalívnél nagyszabású katonai parádéval köszöntik az ország nemzeti ünnepét.